Mercedes-KLA körkép: Tisztul a kép az NBII-ben és az NBIII-ban is

A másodosztályban nagy a csata a második helyért, a harmadosztályban egyre tisztább a kép a feljutók kilétét illetően.

Szalai

NBII

A Zete igen feszült hangulatú mérkőzést játszott otthon a Szegeddel, melyen több büntetőt, és számos vitatható ítéletet is számon kértek a játékvezetőn. Az 1-1-es döntetlennel hátrányba kerültek a Mezőkövesddel szemben, mely két ponttal ellépett győzelmének köszönhetően. Patvaros Zsolt ezúttal is 90 percet kapott, míg Bailo Dávid a padon ült.

A Budaörs rövidre zárta a fontos kérdéseket, 2-1-es siófoki sikerükkel matematikailag is bebiztosították helyüket a másodosztályban. Csillag Dárius végig pályán volt, Gréczi Gábor a kispadon maradt.

A Mezőkövesd 2-0-os sikere az SZTK ellenében született meg, a vendégeknél Lévai Norbert az 57. percben állt be.

NBIII

Keleti csoport:

A lényeges kérdések már eldőltek, a Nyíregyháza mellett a Cegléd is feljutott, melynek még némi sansza a bajnoki cím megszerzésére is van. A CVSE ezúttal a Somos SE vendégeként nyert 2-0-ra, Verebélyi Konrád és Farkas András 90, Csordás Simon 5 percet kapott, Polyák Kristóf a padon ült.

A Hatvan Kazincbarcikán kapott ki 1-0-ra, kapujukat ezúttal is Benkő Márk védte, a Jászberény szabadnapos volt.

Közép csoport:

A Békéscsaba II. a Dunaharasztival játszott 3-3-as döntetlent, a lilák harmadik gólját Szalai Dániel jegyezte, akit a 90. percben cseréltek le.

Az Újbuda 4-0-ra mosta le otthon a Gyulát, Pesti Dávid ezúttal is végig a pályán lehetett Prukner László csapatában.

A már bajnok Kozármisleny minimális, 1-0-os sikernek örülhetett Hódmezővásárhelyen, a hazaiaknál továbbra is sérült Komáromi András, a vendégeknél a padon ült Puskás Zoltán. 

Szerző: KLC/kecskemetilc.hu