Megyei körkép: Pont kerülhet a fontos kérdések végére

Már csak két forduló maradt hátra a megyei élvonal 2015/2016-os szezonjából, és az utolsó előtti fordulóban eldőlhetnek a még érdekes párharcok.

klc

Ősszel legyőztük a Kiskőröst, egy újabb siker garantált 4. helyet jelentene

Rögtön igaz ez a bajnoki címre, hiszen a tavasz legnagyobb rangadóját rendezik szombaton, a második helyen álló Tiszakécske a listavezető KHTK-t fogadja. A címvédő előnye csupán egy pont, így egy győzelemmel biztosan megszereznék zsinórban a negyedik aranyukat, vereség esetén azonban alighanem trónfosztásra kerül sor. A Tiszakécske a Megyei Kupát már behúzta, ám a bajnoki cím lenne számukra az igazi siker, ehhez reálisan nézve mindenképpen nyerniük kell. Győzelem esetén abban a megnyugtató helyzetben lennének, hogy Kalocsán akár a döntetlen is elég lenne számukra az utolsó körben, hiszen gólarányuk sokkal jobb, mint a félegyháziaké.

A bronz sorsa már eldőlt, a Kalocsa a Jánoshalma legyőzésével matematikailag is bebiztosította, egyben megismételte tavalyi eredményét. A Kecskeméti LC-nek így már csak a 4. hely megőrzésére van esélye, igaz, erre igen jó. Ugyan a Baja csak egy ponttal van lemaradva, de ebben a fordulóban szabadnapos, így maximum három pontot szerezhet még. Amennyiben Kiskőrösön is nyerni tudunk vasárnap, úgy már nem foghatnak be minket, az 5. helynél hátrébb viszont nem végezhetnek.

A tabella első feléért még több csapat is versenyben van, a Kecel, a Kiskunhalas, és a Kiskőrös indul a legnagyobb eséllyel a Baja mögötti pozícióért, a Bácsalmás esetében az már garantált, hogy 9. helynél nem kerülnek hátrébb, előzni viszont nehezebben tudnának.

Az alsóházban a Kunszállás és a Jánoshalma közt fog eldőlni, hogy ki végez az első 10-ben, a Kiskunmajsa és az Akasztó pedig a 12. helyért van még harcban, a Soltvadkert és a Harta a sereghajtó szerepét adná át a másiknak. 


A 29. forduló programja:

Szombat (05.28.):

Tiszakécske – KHTK, 15:00

Kiskunmajsa – Soltvadkert, 17:00

Kecel – Kiskunhalas, 17:00

Bácsalmás – Kunszállás, 17:00

Vasárnap (05.29.):

Jánoshalma – Akasztó, 17:00

Harta – Kalocsa, 17:00

Kiskőrös – Kecskeméti LC, 17:00

Szerző: KLC/kecskemetilc.hu