Szokásos rovatunkban ismét körbenéztünk a még zajló NB-s bajnokságokban, korábbi akadémistáink ezúttal is kulcsszerepet kaptak klubjaikban.
Patvaros Zsolték nehéz helyzetben, sorsuk már nem saját kezükben van
NBII
Eldőlni látszik a feljutás kérdése a másodosztályban, hiszen a már bajnok Gyirmót mögött, egyre inkább a Mezőkövesd tűnik a befutónak. A kövesdiek Budaörsön nyertek 1-0-ra egy hajrában szerzett góllal, így megmaradt kétpontos előnyük a Zetével szemben, a folytatásban pedig a Siófokkal és a Dunaújvárossal játszanak még, abszolút esélyesként.
A Budaörsben 90 percet játszott Csillag Dárius, ahogy a Kisvárdát 2-0-ra legyőző ZTE-ben Patvaros Zsolt is, Bailo Dávid a 77. percben állt be.
Gréczi Gábor (Siófok) és Lévai Norbert (SZTK) ezúttal csak kispados volt, előbbi csapata Csákváron kapott ki 1-0-ra, utóbbié pedig 2-1-re verte a Dunaújvárost, de még így is a kiesőzónában van.
NBIII
Keleti csoport:
A Cegléd a Cigánddal játszott 1-1-es döntetlent, és mivel már csak egy meccsük van a szezonból, a Nyíregyháza ezzel megszerezte a bajnoki címet. Farkas András és Verebélyi Konrád szokás szerint végig pályán volt, Csordás Simon a 62. percben állt be, Polyák Kristóf a padon ült.
A Jászberény a REAC-ot verte otthon 2-1-re, Ludasi Martin 90, Lékó Gergő csereként 19 percet kapott, Bálint Artúr nem volt keretben.
A Hatvan otthon kapott ki 1-0-ra az Újpest II-től, kapujukat ismét Benkő Márk védte.
Közép csoport:
Az Újbuda 1-1-es döntetlent játszott a Szentlőrinc otthonában, a vendégeknél Pesti Dávidot a 62. percben cserélték le.
A már bajnok Kozármislenyben ezúttal kezdőként kapott lehetőséget Puskás Zoltán, aki nem is vallott szégyent, a 21. percben az ő góljával szereztek vezetést a Paks II. ellen. A vége 2-2-es döntetlen lett, Puskás a 74. percben jött le.
Komáromi András (Hódmezővásárhely) továbbra is sérült, Szalai Dánielt ezúttal nem nevezték a Békéscsaba II. meccsére.
Az NBIII-ban eldőlt a feljutók kiléte:
Kelet: Nyíregyháza, Cegléd, Cigánd (legjobb harmadik)
Közép: Kozármisleny, SZEOL
Nyugat: Mosonmagyaróvár, Dorog
Szerző: KLC/kecskemetilc.hu