Török László: Rengeteg munka vár ránk!

A Mercedes-KLA szakmai igazgatóját kértük fel, hogy értékelje röviden a mögöttünk hagyott évet, illetve beszéljen az akadémia és az egyesület előtt álló feladatokról. Munka bőven lesz, hiszen a Double Pass értékeléseket követően a KLC-KTE SI felkérést kapott az MLSZ-től a régiós központi státuszra, melyet 12 klub kap meg.

Török

Kicsit tekintsünk még vissza a tavalyi esztendőre. Miként értékelnéd a csapatok szereplését?

Az U19 nehéz éven van túl, ennek több oka is van. Az U18 megszűnésével két csapatot kellett összegyúrnia Szabó Tibornak, és ez a „fiatal-öreg” viszony érződött az öltözőben. Erősítette ezt a versenyhelyzet is, hiszen egy-egy posztra akár hárman is pályáztak. Nehezen kezdődött az év, de aztán egy jó átlagot hozott a korosztály, végül csak az utolsó fordulóban csúsztak le a felsőházról. A csalódás érezhető volt, rányomta a bélyegét a tavasz elejére is. Idén aztán 3-4 játékos felkerült a felnőtt kerethez, legalább 2-en stabilan játszottak is, majd márciusban kiderült, hogy nem lesz kieső a bajnokságban. Morálisan is nehéz év volt ez tehát, nem volt könnyű dolga Szabó Tibornak, összességében hullámzónak nevezném a szezont. Az U17-nél kimondottan örültem Visinka Ede visszatérésének, aki maximálisan elfogadta a képzési rendszerünket és a filozófiánkat, edzéseken és meccseken is ennek szellemében dolgozott. Bevallása szerint a felnőttek után ez neki is egy komoly kihívás volt. Kicsit döcögősebben kezdtek, de utána tartós jó teljesítményt nyújtottak. Amennyire örültem a visszatérésnek, annyira sajnálom a távozását, jól illeszkedett közénk, a Talentum-programot is ő vezette. Felnőtt és utánpótlás szinten is szerettem vele dolgozni, bízom benne, hogy jó döntést hozott, mert kitűnő szakember. Sok sikert kívánok neki! Az U16 nagyjából az U17 teljesítményét kopírozta, de ők felfértek a dobogóra is az alsóházban, amit szerettünk volna elérni mindhárom csapatunkkal. Az U15-U14-nél komoly célok voltak, hiszen a két csapat együttes eredménye számított a végelszámolásnál. Csima Gyulával jelentős változáson estek át az idősebbek, jobb teljesítmények voltak meccseken, igazán egységes társasággá értek. Az U16-ban viszi őket tovább, ami a jövőre nézve ígéretes lehet számunkra. Az U14 ősszel 9, tavasszal 19 pontot szerzett, ez már önmagában mutatja, mennyit fejlődtek a gyerekek. Itt az edzéslátogatottsággal volt némi probléma, hiszen sokan vidékiek, nem mindig tudják megoldani a heti 5 tréninget. Bízom benne, hogy ott folytatják, ahol tavasszal abbahagyták. Az U12 és az U13 folyamatosan szerepelt a Bozsik-programokon, nemzetközi felkészülési meccseket játszottak, kupákon szerepeltek. Kemenes György, Kislőrincz György és Herceg Ferenc kitűnő csapatépítőket szervezett, építgették a nemzetközi kapcsolatokat, ebből sokat profitálhatunk a jövőben. Az U12-nél a dunaszerdahelyi látogatás, az U13-nál a hazai rendezésű Mercedes-KLA Kupa megnyerése kiemelendő. Tavasszal az U8-U11 korosztályokat is hozzákapcsoltuk a képzésünkhöz, sőt, hamarosan az U7-esekenek is megtartjuk a felvételi napot. Ők a Bozsikban és a Kölyökligában szerepelnek, képzésükben elsősorban a technikai elemekre helyeződik a hangsúly.

Érintettél már változásokat az akadémia stábjában, illetve az edzői posztokon. Mit kell erről bővebben tudni?

Ahogy említettem, Visinka Ede távozott, Borbély Erik pedig ismét Bekő Balásszal fog dolgozni Győrben. A stábból más távozó nem lesz, a csapatok élén azonban történtek változások. Az U19-et Márton Pál veszi át, az U17-U16 munkáját pedig Szabó Tibor és Csima Gyula felügyeli közösen, az idősebbeknél Szabó Tibor a vezetőedző, az U16-nál pedig marad Csima Gyula. Az U15-nél és az U14-nél hasonló a helyzet, Lóczi Péter és Herceg Ferenc is viszi tovább saját korosztályát, egymást segítve. Egy masszőrt még szeretnék hozni a klubhoz, elkezdtük keresni a megfelelő embert. 

A Mercedes-KLA 2016/2017-es stábja:

U19: Márton Pál, Nagy Lajos

U17: Szabó Tibor, Csima Gyula

U16: Csima Gyula, Szabó Tibor

U15: Lóczi Péter, Herceg Ferenc

U14: Herceg Ferenc, Lóczi Péter

U13: Kemenes György, Kislőrincz György

U12: Kovács Tamás

U8-U9; U10-U11: Verebélyi Gábor, Sziegl Gábor

Atléta edzők: Rácz István, Losonczy Klára

Fitnesz és erőnléti edző: Szilvási András

Masszőrök: Bognár Ádám, Almási László

Csapatorvos: Dr. Fetter Tamás

Kapusedzők: Erdei Sándor, Németh Viktor

Egyéni képzés: Czéh László

Fizioterapeuta és rehabilitáció: Radvánszki Dóra

Megint változik a bajnoki rendszer, mit kell erről tudni?

Az U19, az U17 és az U16 a másodosztályban, az U15 és az U14 továbbra is a kiemelt bajnokságban szerepel idén. A változtatás alapját az utóbbi 5 év bajnoki eredményei határozták meg a felső korosztályoknál. 24 csapatot vizsgáltak, ebből végül a 8 legjobb adja majd az elit bajnokságot, a többit visszasorolták a 16 csapatos másodosztályba. Több forgatókönyv is volt, olyan is, ami alapján befértünk volna, de végül így alakult, ezt egy izgalmas kihívásnak tekintjük már. A feljutás-kiesés sorsáról az U17 fog dönteni. A másodosztály bajnoka feljut, a második az elit bajnokság hetedikjével játszik osztályozót. Szeretnénk megcélozni a feljutást, hiszen az U17 egy jó korosztálynak számít, többen is feljebb játszottak már tavaly, most visszakerülnek a saját csapatukba, megfelelő rutinnal felvértezve. Amennyiben az U17 feljutna, úgy az U16 és az U19 is visszakerülne az élvonalba.

Véget ért a Double Pass vizsgálat, megszületett az értékelés is, ezzel együtt Kecskemét régiós központi státuszt kapott. Mit jelent ez a jövőre nézve?

A Double Pass vizsgálat hosszú ideig zajlott, azóta megkaptuk az utolsó értékelést és az eredményeket is. Az MLSZ kimondottan ennek alapján jelölt ki 12 régiós központot, amibe bekerültünk mi is. Ez egy hatalmas megtiszteltetés, ugyanakkor felelősség is, hiszen rengeteg munka vár ránk a következő hónapokban, illetve években. Hamarosan ki kell jelölnünk azokat az alközpontokat, akikkel szorosan együttműködve, az általunk meghatározott képzést szeretnénk megvalósítani a régióban, és természetesen alájuk is tartoznak majd további egyesületek. Ezek az alközponti tehetségek kerülhetnek később az akadémiánkra, majd remélhetőleg minél magasabbra a magyar labdarúgásban. 

Szerző: KLC/kecskemetilc.hu