Felkészülés: Egygólos Dabas siker

Szerdán a Dabas ellen játszotta első felkészülési meccsét a Kecskeméti LC, melyen az NBIII bronzérmese egyetlen góllal bizonyult jobbnak. 

klc

Az első félidőben szórványosan láthattunk néhány lehetőséget, elsősorban kecskemétit, de a kapuk összességében ritkán forogtak veszélyben. Egy nagyobb helyzetet jegyezhettünk fel az elején, ám 16 méteres lövésünk végül elkerülte a hosszú alsót. A játék főleg mezőnyben zajlott, a nagy meleg azért érezhető volt az iramon, néhány pontrúgás, illetve beadás okozott veszélyt. A Dabas a félidő hajrájára lett aktívabb, Szabó Györgynek egy alkalommal nagyot kellett mentenie az ötösön, de végül kapura csak egy magasan fölé szálló lövéssel voltak veszélyesek, közvetlenül a lefújás előtt.

Szünetben mindkét csapat sokat cserélt, ettől sokkal nyíltabb lett a mérkőzés. A Dabas ekkor már jóval többször jutott el helyzetekig, ziccerekig, ám sokáig nem tudták ezeket kihasználni, míg a másik oldalon főleg távoli lövéseket jegyezhettünk fel, melyek rendre kaput találtak. A félidő közepe felé aztán Hollauer cselezgetett balról befelé, majd jobbal ki is lőtte a hosszú alsót. A gól után továbbra is átlövésekkel próbáltunk egalizálni, de a legnagyobb helyzet Sudáré volt, aki Márki beadását pörgette kapu fölé. A végén még itt is, ott is születhetett volna gól, Sudár és Szabó György előtt is adódott lehetőség, a másik oldalon pedig Pék hibázott Szabó Gergővel szemben, így maradt az egygólos vendég siker.

Kecskeméti LC – Dabas 0-1 (0-0)

Gól: Hollauer

Szerző: KLC/kecskemetilc.hu