Nádudvari Alex minél többet szeretne hozzátenni a sikerekhez

A 24 esztendős támadó Gyöngyösről érkezett hozzánk nyáron, ahol a Heves megyei élvonalban 21 gólt lőtt és bajnok lett. Nádudvarinak a feljutásra is volt ezután esélye csapatával, gólt is rúgott az osztályozón, amit azonban végül elbuktak a Mórahalommal szemben. Kecskemétre már azzal a céllal érkezett, hogy megvalósítsa azt, ami az előző évben nem sikerült.

Nádudvari

Nem először vagy nálunk, hiszen az NBI-ben már jártál itt próbajátékon. Hogy érzed magad, mi döntött ismét amellett, hogy Kecskemét felé vedd az utad?

Igen, egyszer már voltam itt, és noha akkor nem jártam sikerrel, nem adtam fel, most újra megpróbáltam helytállni. Azért döntöttem nyáron a váltás mellett, mert egy veretlen bajnokság végén, az osztályozó visszavágóján kikaptunk, így nem jutottunk fel. Ettől függetlenül már korábban is gondolkodtam azon, hogy új környezetben próbáljam ki magam. Végül sikerült meggyőznöm Némedi Norbiékat, így jött Kecskemét. Nagyon jól érzem magam, a srácok hamar befogadtak, szerencsés vagyok, hogy ilyen könnyen be tudtam illeszkedni.

Milyen tervekkel érkeztél?

A terv az, hogy nyerjük meg a bajnokságot, utána pedig lépjünk feljebb. Ehhez a pályán szeretnék minél többet hozzátenni.

Rögtön egy kemény meccsel kezdtetek Bácsalmáson. Miként értékelnéd?

Viszonylag jól kezdtünk, próbáltunk alkalmazkodni a nem túl jó talajhoz. A hazaiak kicsit agresszívebben futballoztak, erre az elején talán nem voltunk felkészülve. Utána felvettük a kesztyűt, sikerült megszerezni a vezetést, ami idegenben sosem egyszerű. Kisebb-nagyobb helyzetek mindkét oldalon voltak a második félidőben, végül büntetőből sikerült növelni az előnyt, amire már csak egy válasza volt a hazaiaknak. Csapatként tudtunk működni, ami nagyon fontos lesz végig a bajnokság során. A héten kétszer is pályára lépünk, erre a szokásos menetrenddel készülünk.

 

 

Szerző: KLC/kecskemetilc.hu