Első hazai meccsére készül a Kecskeméti LC – beharangozó

Vasárnap az Akasztót fogadjuk a Széktói Stadionban, mely csapatunk első hazai tétmeccse lesz a szezonban.

akasztó

Az Akasztó kifejezetten meglepő bravúrral kezdte a szezont, hiszen nagyon sima, 5-1-es verést mértek a nyáron átalakuló Kiskunhalasra. Régen volt ok ekkora örömre az akasztói beszámolók szerint is, ez pedig még akkor is kellő önbizalmat ad számukra, ha hétközben 4-1-re kikaptak a Tiszakécskétől a Magyar Kupában. A tavaly szezonban kétszer is legyőztük egyébként aktuális ellenfelünket, idegenben 5-0-ra, hazai pályán pedig 4-0-ra.

Némedi Norbert csapatát ugyan sérülések is sújtották (Nemesvári, Hajnal és Maczelka sem bevethető), ám ennek ellenére kitűnő formát mutatnak a mieink. A bácsalmási győzelem után a kupameccset is behúztuk, ráadásul az akadémisták kitűnő játékkal járultak hozzá a továbbjutáshoz, megmutatva ezzel, hogy rájuk is bátran számíthatnak. A hétközi meccsen erősen tartalékolt egyébként a szakmai stáb, hiszen csupán 3 olyan játékos kezdett, aki Bácsalmáson is. A kétfrontos terhelést jövő héten is folytatódik, hiszen szerdán Soltvadkerten folytatjuk a Magyar Kupát.

Új szezon, ám régi jegyárak várják szurkolóinkat, hiszen továbbra is 500 forintos egységáron lehet jegyeket vásárolni a pénztárakban, a 14 éven aluliaknak pedig ingyenes az összes hazai meccs.

Kecskeméti LC – Akasztó

Megye I. 2. forduló, Széktói Stadion

2016.08.21. (vasárnap), 17:30

Játékvezető: Kiss Anikó Tünde (Árvai Szabolcs, Patyi Bettina)

 

Ifi mérkőzés: 15:15

Szerző: KLC/kecskemetilc.hu