Kiskőrösön a Kecskeméti LC – beharangozó

Ismét egy olyan csapattal találkozik szabadnapja után a KLC, mellyel az idei kupasorozatban már összefutott, Kiskőrösre látogatunk vasárnap.

klc - klc

A Soltvadkerthez hasonlóan, megint egy jó formában lévő együttessel találkozunk, hiszen a KHTK-tól (1-5) és a Tiszakécskétől (1-7) elszenvedett sima vereségek után, zsinórban három gólzáporos sikert aratott soros ellenfelünk. A Hartát 7-0-ra, majd a Kecelt és a Kunszállást 5-0-ra verték, legutóbb pedig Kiskunhalason játszottak 0-0-át, tehát a védekezésük is stabil volt ebben az időszakban. Jó eredményeiknek köszönhetően, az 5. helyről várhatják a találkozót.

Némedi Norbert szerette volna, ha a csapat kicsit feltöltődik a szabadnapos hétvégén, így a játékosok péntektől pihenőt kaptak, hétfőn azonban ismét a megszokott tempó szerint zajlott a munka. Jó hír, hogy Balog Marcell már kezd bekapcsolódni a közös munkába, Nemesvári Dániel lábáról pedig lekerült a rögzítés, így egyre jobban halad rehabilitációja. Maczelka Gábor a héten feküdhetett kés alá, a műtét után 6 hét gipsz vár rá, ezt követően kezdheti meg a gyógytornát, így ő idén már egészen biztosan nem játszhat.

„Sikeresen visszarázódtunk a szünet után a megszokott ritmusunkba. Nagy várakozásokkal tekintünk a mérkőzésre, és noha az utóbbi félévben már edző- és kupameccsen is találkoztunk a Kiskőrössel, nem ezzel kell foglalkoznunk” – mondta Némedi Norbert.

Pontos útvonaltervet és térképes segítséget ITT találnak a kiskőrösi pályához drukkereink, a felnőtt belépők 600, a diák/nyugdíjas jegyek 400 forintba kerülnek a helyszínen.

Kiskőrös LC – Kecskeméti LC

Megye I. 9. forduló, Kiskőrös

2016.10.09. (vasárnap), 15:00

Játékvezető: Kovács Attila (Virág András Barnabás, Dr. Fődi Bence)

Szerző: KLC/kecskemetilc.hu