Vasárnap Kiskőrösön folytatta rövid pihenője után a bajnokságot a Kecskeméti LC, és Némedi Norbert csapata magabiztos, 5-0-os győzelemmel hangolt a szombati, Tiszakécske elleni hazai rangadóra. A meccs hőse a mesterhármast és gólpasszt jegyző, Eugene Salami volt.
Az első negyedóra tapogatózása után beindult a KLC, Tóth Zoltán kapus két bravúrt is bemutatott, az egyiknél ráadásul szerencséje is volt, ugyanis Farkas rosszul találta el az elé pattanó játékszert közvetlen közelről. Szűk félóra elteltével aztán megszereztük a vezetést, Nádudvari csúsztatott le jól el indítást Salami elé, aki egyedül törhetett kapura, két jó csel után pedig higgadtan lőtt a rövidbe. Újabb 6 perc elteltével meg is dupláztuk előnyünket, megint Salami érkezett középen, ezúttal fejjel csúsztatta a hálóba Petrics beadását. A szünetig akár növelhettük is volna előnyünket, ám Tóth jól védett, így maradt a 2-0-os kecskeméti vezetés.
Folyamatosan veszélyeztettük a kaput fordulás után is, Nádudvari, Farkas és Molnár is próbálkozott, végül egy szépségdíjas kontra végén, Salaminak jött össze a mesterhármas. Az utolsó 20 percben már csak az volt a kérdés, születik-e még gól, erről végül ismét Salami gondoskodott, aki önzetlenül szolgálta ki Nádudvarit. A mezőny legjobbját Sudár váltotta a végén, és éppen az ő kapusról kijövő lövését pofozta még közelről a kapuba egy másik csere, Kitl Zoltán, aki ezzel kialakította az 5-0-os végeredményt.
A Kecskeméti LC számára az ősz legnagyobb rangadója következik a Széktói Stadionban, a második helyen álló Tiszakécskét fogadjuk október 15-én (szombaton) 18 órakor. Nagy szükségünk lesz ott is minden kecskeméti drukkerre, varázsoljuk igazi derbi hangulatot!
Kiskőrös – Kecskeméti LC 0-5 (0-2)
Megye I. 9. forduló, Kiskőrös
Kiskőrös: Tóth – Madácsi, Markó (Mokrickij 80.), Kovács, Kertész (Miklós 60.) – Füleki, Somlyai (Rideg 46.), Gombár (Sárközi 72.), Rimár – Makó, Bányai.
KLC: Váczi – Csizmadia, Hajnal, Urbán, Farkas – Toricska (S. Juhász 80.), Petrics, Rozsi (Kitl 46.), Molnár – Nádudvari, Salami (Sudár 75.).
Gól: Salami (26., 33., 63.), Nádudvari (70.), Kitl (87.)
Szerző: KLC/kecskemetilc.hu