A nagy érdeklődéssel várt megyei rangadó előtt, a kesport.hu is megszólaltatta a két csapat vezetőedzőit. Némedi Norbert és Nyilas Elek is elismerősen beszélt az ellenfélről, de mindketten bíznak a három pont megszerzésében.
Némedi Norbert, a Kecskeméti LC vezetőedzője: Valóban fontos találkozó előtt állunk, ám a felkészülésünket ez nem változtatta meg, végezte a csapat dolgát a szokásoknak megfelelően. Természetesen tudjuk, hogy egy erős csapat érkezik hozzánk, akik hasonlóan gólgazdag meccseket játszottak, mint mi. Az eddig is sérült játékosainktól eltekintve a keret minden tagja rendelkezésünkre áll, eltiltottunk nincs. Nem lehet más a célunk, mint hazai pályán megszerezni a győzelmet, bízom benne, hogy minél többen buzdítják a fiúkat majd a lelátóról!
Nyilas Elek, a Duna Aszfalt TVSE vezetőedzője: Egy igazi derbi lesz a megyei első osztályban, remélem, hogy a két csapat hozzáállása, teljesítménye is ennek megfelelő lesz, és felnőnek a mérkőzés előzetes várakozásaihoz. Minden ellenfelünkből készülünk, a Kecskemét mérkőzéseit is megtekintettük, képben vagyunk velük kapcsolatban. Kíváncsian várom a szombati összecsapást, esélylatolgatásba viszont nem szeretnék belemenni. Az biztos, hogy mindkét együttes a győzelemre hajt, így minden adott, hogy a szurkolók egy igazán jó meccset láthassanak!
Szerző: KLC/kecskemetilc.hu