Nem csak a két csapat szurkolóinak körében, hanem az egész megyében nagy érdeklődéssel várják a Kecskeméti LC – Tiszakécske VSE rangadót. A megye I. 10. fordulójának nyitómeccsén, mindkét csapat a három pont reményében lép majd pályára, így a nézők aligha fognak unatkozni.
A Tiszakécske a tavalyi szezonban is végig harcban volt a bajnoki címért, végül a KHTK mögött az ezüstéremmel kellett beérniük. Nyáron alaposan átalakult az egyébként is erős gárda, sokan távoztak, de sokan is érkeztek. A kapuba és a védelembe jött egy-egy, korábban NBII-ben is futballozó szerb-magyar labdarúgó, Zeljko Belecan, illetve Slobodan Markovics személyében. Rajtuk kívül a kecskeméti nevelésű Bartucz Martin, az NBI-ben is bemutatkozó Polyák Kristóf, a Cegléden is megforduló Juhász László, a túrkevei Székely Dávid, valamint két fiatal szerb-magyar futballista, Csáki Róbert és Vladul Stefan, akik egyébként még Kecskeméten kezdték meg a nyári felkészülést. Az átalakulás eddig sikeresnek mondható, hiszen a Kécske magabiztosan szerepel ebben a szezonban is, a Magyar Kupában még állnak, a bajnokságban pedig csak Kiskunfélegyházán nem nyertek, 0-0 lett a végeredmény a címvédő ellenében.
Joggal mondható tehát, hogy az ősz rangadóját játssza a két csapat, hiszen a Kecskeméti LC is közel azonos szereplésen van túl, azzal a különbséggel, hogy minden tétmeccsét megnyerte. Nyolc forduló után így jelenleg 2 pont előnnyel vezetjük a tabellát a TVSE előtt, így mindkét csapat számára nagyon sokat érne a győzelem, igaz, a bajnokságból még ezután is rengeteg lesz hátra. Mindkét oldalon voltak sérültek az utóbbi hetekben, a KLC-nél változás nincs, akikre mostanság számíthatott Némedi Norbert, azok ezúttal is bevethetőek lesznek.
A mérkőzés előtt a vezetőedzőket a kesport.hu, a játékosok közül egyet-egyet pedig honlapunk szólaltatott meg:
Némedi Norbert, a Kecskeméti LC vezetőedzője: Valóban fontos találkozó előtt állunk, ám a felkészülésünket ez nem változtatta meg, végezte a csapat dolgát a szokásoknak megfelelően. Természetesen tudjuk, hogy egy erős csapat érkezik hozzánk, akik hasonlóan gólgazdag meccseket játszottak, mint mi. Az eddig is sérült játékosainktól eltekintve a keret minden tagja rendelkezésünkre áll, eltiltottunk nincs. Nem lehet más a célunk, mint hazai pályán megszerezni a győzelmet, bízom benne, hogy minél többen buzdítják a fiúkat majd a lelátóról!
Nyilas Elek, a Duna Aszfalt TVSE vezetőedzője: Egy igazi derbi lesz a megyei első osztályban, remélem, hogy a két csapat hozzáállása, teljesítménye is ennek megfelelő lesz, és felnőnek a mérkőzés előzetes várakozásaihoz. Minden ellenfelünkből készülünk, a Kecskemét mérkőzéseit is megtekintettük, képben vagyunk velük kapcsolatban. Kíváncsian várom a szombati összecsapást, esélylatolgatásba viszont nem szeretnék belemenni. Az biztos, hogy mindkét együttes a győzelemre hajt, így minden adott, hogy a szurkolók egy igazán jó meccset láthassanak!
Urbán Pál, Kecskeméti LC: Tavalyhoz képest mindkét csapat kerete változott, eddig gólgazdag meccseket játszottunk mi is és a Kécske is. Személy szerint egy nagyon jó iramú, harcos mérkőzést várok, viszont azt gondolom, hogy egy-egy gól fog dönteni. Mi játszunk itthon, a mi akaratunknak kell érvényesülnie, maximálisan ki kell szolgálnunk a kilátogató nézőket, és meg kell felelnünk az elvárásoknak. Jó hangulatban készülünk, a csapat egyben van, ugyanúgy, mint eddig is. Csak a győzelem az elfogadható!
Káli Tibor, Duna Aszfalt TVSE: Természetesen a 3 pontért utazunk Kecskemétre, mivel a legnagyobb vetélytársunk a KLC az idei bajnokságban. Jó meccsre számítok! Szerintem nem lesz sok gól, de remélem sok néző előtt fogunk majd pályára lépni. Izgulni nem izgulunk, bízunk magunkban, és abban, hogy a befektetett munka megtérül.
A mérkőzésre a belépők egységesen 500 forintba kerülnek, a 14 éven aluliak pedig most is ingyenesen tekinthetik meg a mérkőzést. A nagy érdeklődésre való tekintettel, a tiszakécskei szurkolóknak megnyitjuk a vendégszektort is (külön büfével), ahol együtt buzdíthatják csapatukat. Pénztárnyitás egy órával a kezdés előtt, azaz 17 órakor!
Kecskeméti LC – Duna Aszfalt Tiszakécske VSE
Megye I. 10. forduló, Széktói Stadion
2016.10.15. (szombat), 18:00
Játékvezetők: Antal Péter (Bornemissza Norbert, Garai Péter)
Tartalék játékvezető: Tóth Csaba
Szerző: KLC/kecskemetilc.hu