A megye II. északi csoportjában továbbra is szárnyal a KLC-KTE SI, Márton Tibor csapata ezúttal Jakabszálláson gyűjtötte be a pontokat 2-0-os sikerével. A győzelem ráadásul azt jelenti, hogy mivel a Kiskunmajsa kikapott Kerekegyházán, élre állt a „kis” Kecskemét.
A megye II-es csapatnak ezúttal több hiányzója is volt, az alapemberek közül a legutóbb térdsérülést szenvedő Pap Szabolcs, illetve Dinnyés Ákos sem utazhatott. Helyükre fiatalok kerültek fel, Balázs Emil kezdőként, Módra Gergő pedig csereként debütálhatott a felnőtt futballban, illetve ismét rendelkezésre állt Filus Andor, aki végül főszereplő lett.
Az első gólt éppen az egyik debütáló jegyezte, Balázs Emil már a 8. percben megszerezte a vezetést, miután Filus kitűnő passzát vágta be pár méterről. Szünet előtt nem sokkal aztán a feladóból befejező lett, Bende baloldali beadására érkezett jó ütemben Filus, és a kapufa segítségével juttatta a kapuba a lasztit. A második félidőre támadásban ugyan némileg visszaesett a KLC-KTE SI, ám győzelmük ekkor sem forgott veszélyben, és mivel a rivális Kiskunmajsa kikapott, 2 pontos előnnyel álltak a tabella élére.
Jakabszállás – KLC-KTE SI 0-2 (0-2)
Megye II. észak, 10. forduló
Jakabszállás: Garzó – Kálmán, Fekete (Mihócsa 85.), Kullai, Palásti – Mellár (Szabó Z. 81.), Gaál, Pekár, Tóth (Kocsis 54.) – Németh (Lovász 65.), Herczeg (Kőrös 82.).
KLC-KTE SI: Borbély – Balázs, Keresztes, Garaci, Nagy T. (Módra 61.) – Filus, Péntek (Pászti 58.), Zsoldos (Kelő 81.) – Stein, Bozsik, Bende (Cselei 81.).
Gól: Balázs (8.), Filus (38.)
Márton Tibor: Az első félidőben jól futballoztunk, a másodikra kissé visszaestünk, de így is megérdemelten gyűjtöttük be a pontokat. Gratulálok a srácoknak! Most, hogy a tabella élére kerültünk, még keményebben fogunk dolgozni, hogy ott is maradjunk!
U19: Jakabszállás – KLC-KTE SI 0-2 (0-1)
Megye II. észak U19, 10. forduló
KLC-KTE SI: Rákóczi – Kozma (Vágó 69.), Récsei, Koppány D., Anyalai – Tasi (Horváth 46.), Stein, Koppány M., Figura (Pácsa 46.) – Üres-Farkas, Kissebestyén.
Gól: Kissebestyén (41.), Üres-Farkas (90.)
Kiállítva: Tóth (78. – Jakabszállás)
Kiss Sándor: Rendkívül kemény, már-már durva mérkőzésen, a félidők hajrájában szerzett gólokkal szereztük meg megérdemelten a pontokat. Köszönöm a csapat minden tagjának a sportszerű hozzáállást, gratulálok a győzelemhez!
Szerző: KLC/kecskemetilc.hu