Az U17-es válogatott hazai környezetben játszotta az Eb-selejtezők első körét szeptember végén, melyet sikerrel vettek, és bejutottak az elitkörbe. Bár az utolsó meccs nem sikerült jól a hollandok ellen, Terbe Botond szerint céljukat elérték, és nagyon várja már a folytatást.
Terbe Botond (2-es mezben) alapemberként vette ki a részét a továbbjutásból
Terbe Botondra jobbhátvédként számított Szélesi Zoltán szövetségi edző, és a Liechtenstein és Dánia ellen megnyert meccseken végig pályán is lehetett, majd a hollandok ellen többekhez hasonlóan pihenőt kapott.
„A torna természetesen nagyon jó volt, csupa pozitív élménnyel térhettem haza. Az utolsó meccs nem úgy sikerült, ahogy elképzeltük, emiatt természetesen kicsit keserű is volt a szájízünk. A célunkat azonban elértük, bejutottunk az elitkörbe” – mondta Terbe.
Az elitkör elnevezés nem véletlen, itt már csak és kizárólag magasan jegyzett ellenfeleket kaphat a magyar válogatott, így a továbbjutás a komoly bravúr kategóriába tartozna. Boti szerint azonabn csak ennek megcélzásával érdemes nekivágniuk a következő feladatnak, az ellenfelek kilétére azonban csak november 6-a után derülhet fény, eddig tartanak ugyanis az első selejtezők. Az elitkör a játékosok jövőjét is meghatározhatja akár, hiszen az U17-es válogatott tagjai közül már többen is nívós nyugat-európai kluboknál pallérozódnak. Felvetésünkre természetesen Botond is megerősítette, hogy egy ilyen tornán bárki felhívhatja magára a figyelmet.
„A célunk nem változott, az elitkörben is a továbbjutást fogjuk kitűzni magunk elé. Mindannyian tisztában vagyunk azonban azzal is, hogy erre csak és kizárólag kemény munkával van esélyünk. Az ilyen tornákat természetesen mindig kiemelt figyelem övezi, ha jó teljesítmény nyújt valaki, akkor könnyen felkeltheti a külföldi topcsapatok érdeklődését is.”
Szerző: KLC/kecskemetilc.hu