A Mercedes-KLA U13 nem először játszott idén edzőmeccset az MTK-val, ennek oka az is, hogy a két csapat kölcsönösen hasznosnak érzi ezeket a párharcokat. A fiatalok most is jó iramú meccsen fejlődhettek, melyet végül a hazai pályán játszó kék-fehérek nyertek meg 1-0-ra. Kislőrincz György értékelt:
"Az MTK-val már harmadjára játszottunk idén, mert kölcsönös megelégedésre, nagyon jó partnert lát egymásban a két klub. A gyerekek fejlődését, a taktikai elemek minél jobb elsajátítását egymáson, éles meccseken tudjuk lemérni. Kitűnő pályán, nagyon jó kis csatát vívtunk most is, minden labdáért, minden helyzetért meg kellett küzdenie a gyerekeknek. Ugyan 5 hiányzónk is volt, kicsit szűken voltunk, de ez jó alkalom volt arra, hogy mindenki megmutathassa, hol tart a tudása. A kiegyenlített meccsen kevésbé forogtak veszélyben a kapuk, mindkét oldalon volt 3-4 ígéretes akció, az egyetlen védelmi megingásunkat végül az MTK használta ki. Ezzel sincs baj, hiszen a labdakihozatalra nagy hangsúlyt fektetünk, mindenképpen a passzokra törekszünk, nem a labdák felrúgására. Egy ilyen szituációban „sültünk be” egy alkalommal még az első félidőben, de ilyen az élet. Továbbra is úgy gondolom, hogy elégedett lehet ezekkel a meccsekkel mindkét fél, és biztosan lesz folytatása is. Két embert emelnék ki ezúttal, egyrészt Gyapjas Zsombort a kapuban, aki amolyan utolsó védőként nagyon jól forgatta a csapatot passzokkal, irányította a védelmet, valamint ha hibázott is egy alkalommal, Horváth Andort, aki gyorsan és fegyelmezetten olvasta az MTK támadásait."
U13: MTK – Mercedes-KLA 1-0
KLA: Gyapjas – Nagy D., Szalai, Horváth A., Berta – Gyulassy, Gyarmati, Szólát – Nagy M., Horváth M., Nagy L.
Csere: Lisztes, Barkóczi, Seres
Szerző: KLC/kecskemetilc.hu