Kedden újabb nagyszabású szülői értekezletet tartott a KLC-KTE SI a Pallasz Athéné Egyetem nagyelőadójában, ahova a szülők mellett az edzőket is várta az egyesület vezetése. A program felvezetésként S. Juhász Attila beszélt a közelmúlt kiemelt témájáról, a kecskeméti regionális központtal járó feladatokról és tervekről, majd Török László foglalta össze a felvételi napok tapasztalatait.
A szülői értekezletre vendégelőadó is meghívást kapott. Dr. Lénárt Ágota, a Testnevelési Egyetem Pszichológia és Sportpszichológia Tanszékékének vezetője tartott előadást „szülők a pályán” témakörben, mely után a szülők bátran feltehették kérdéseiket is.
Szerző: KLC/kecskemetilc.hu