A gólok nyomában: Balog Péter szinte a KTE teljes történelmét feldolgozta

Balog PéterA szurkolói lélek már csak azért is szép, mert sokszínű. Van, aki egy zászlóval, vagy fáklyával a kezében mutatja ki szeretett klubja iránti fanatizmusát, és aztán van, aki egyszerűen a világ végére is elmenne egy meccsért egy zacskó szotyival, meg egy kispárnával. És persze van olyan is, aki szabadidejében is a klub múltját kutatja, tippversenyeket szervez, blogot vezet. Utóbbi kategóriába tartozik Balog Péter - ahogy sokan online berkekben ismerhetik - „PingWin”, aki az utóbbi hónapokat arra szánta rá, hogy feltérképezze a Kecskeméti TE múltját.

Kezdjük azzal, hogy mikor jött a foci, azon belül a KTE és a kecskeméti foci iránti szenvedélyed?

Már a 90-es években, illetve 2000-es évek elején is kimentem néhány meccsre, de igazság szerint nem hatott meg az, amit akkor láttam. 2007 nyarán aztán Tomiszlav Szivics átvette a KTE irányítását, jöttek az eredmények, én pedig kíváncsi lettem.

Megragadtál?

Amikor csak lehetett, minden meccsen ott voltam idegenben is, akkoriban még szerevezett buszos utak is voltak, szinte mindenhova el is jutottam az NBII-es időszakban. Az NBI-ben aztán összefogtunk egy ismerőssel, és a közelebbi utakat mindig bevállaltuk, gondolok itt a pesti túrákra, Paksra, Szolnokra, de néhányszor Kaposvárra, Székesfehérvárra is eljutottunk.

A legkellemesebb túrák, meccsek?

Az NBII-ben a Fradi oda-vissza mindig egy dicső tevékenység volt részünkről, Szolnok is szép volt, amikor már bajnokok voltunk, és rengetegen utaztunk át. Az NBI-ben a Debrecent 3-0-ra is vertük, az első évben a Videotont oda-vissza, későbbiekből szép emlék még Antal Botond bemutatkozása szintén Fehérváron, illetve a Győr elleni 5-2. Olyannyira kellemes emlékek voltak ezek, hogy én már az NBII-ből is megőriztem 5 teljes meccsnek a felvételét, illetve a gólösszefoglalókat, amiket össze tudtam gyűjteni. NBI-ből 20 teljes meccsem van, plusz természetesen a kupadöntő. Eleinte elvétve voltak még hiányzó gólösszefoglalók, de aztán nekifeküdtem, és összegyűjtöttem az összeset, kiegészítve a jegyzőkönyvekkel. Innen indult igazából a gyűjtésem. Amikor vége lett az NBI-nek, mindenki letargiában volt, mindenki a bűnösöket kereste, én meg inkább elkezdtem rendszerezni a meglévő anyagaimat, így indultam el a KTE múltja felé.

Balog

Milyen irányba indultál, hogy nézett ki ennek a folyamata?

Az adatbankból többé-kevésbé kit tudtam szedni a jegyzőkönyveket az NBI-es korszakról, és amikor láttam, hogy ez így szépen megvan, akkor jött az ötlet, hogy induljak el visszafelé. Az volt a cél, hogy egészen addig menjek vissza, amíg teljes éveket tudok felkutatni. Gondolok itt a teljes fordulók párosítására, eredményekre, illetve hacsak lehet a mi (KTE, illetve jogelődök) góllövőire. Ez nagyjából sikerült is, csak a legvégén nem jött össze. Pont a nyári kánikula közepén egy kicsit habókosnak is tartottak, amikor bejelentkeztem a könyvtárba. Délutánonként bejártam, kértem évfolyamokat a Petőfi Népéből, majd szépen mentem vissza a múltba. Volt olyan délután, amikor 2-3 évet is sikerült felgöngyölíteni. Nem mindig ugyanott voltak az anyagok persze, mint ahogy ember várta volna, így időnként végig kellett bizony lapozni az újságot, de szép lassan szaporodott a gyűjtemény. A Petőfi Népével 1956-os indulásáig mentem vissza, 1950-56-ig a Bács-Kiskun Megyei Népújságot forgattam. ’50-től volt egy kis törés, mert ott csak mikrofilmen lehetett hozzájutni anyagokhoz, amiknél majd megvakultam, de azért csak mentem tovább, jöttek a Kecskeméti Lapok, majd igazából a Kecskeméti Lap, hiszen egy lappá zsugorodott az egész ’46/47-ben. Innentől azért már nem volt olyan fontos a precíz meccstudósítás, de az országnak akkor volt más gondja is. Itt vesztettem el a fonalat, így „csak” 1946 nyaráig vannak meg adatok, ez 70 év. A munkámat egyébként már a levéltárban fejeztem be, mert a könyvtárban is 1950-nél meghúzták a határt. Helyi forrásban én ennyit találtam, biztosan létezhet esetleg tovább is, de én már ezt is jó eredménynek tartom. Jó visszajelzéseket kapok, múltkor a Hírös-ÉP meccsén Bohácsnak is nagyon tetszett az ötlet, ő is kérte, de eljutott a hír Kisjuhász Gyula fülébe is. Abszolút publikus a dolog egyébként, mert én ennek külön kiadását nem tervezem, ha valakit érdekel, nyugodtan nézegetheti.

Látod annak a lehetőségét, hogy tovább vidd a történetet?

Pillanatnyilag nem, halvány ígéretet kaptam csak, hogy esetleg valamilyen forrásból tudnak segíteni. Nekem az lenne jó, hogy ne kelljen Kecskemétről kimozdulni. Ha esetleg lenne olyan online adatbázis, amivel a kezdetekig vissza tudok menni, akkor biztosan folytatnám, időmbe beleférne.

Nem mozogsz ismeretlenül online berkekben, hiszen korábban a Népsport Lila Köd blogján, majd manapság az ennek helyébe lépő, kte.taccs.hu oldalon is aktív voltál, főleg tippversenyeiddel. Hogy indult a blogolás, illetve a „tippeltetés”?

Nagyjából 6 éve kezdtem írogatni a Népsporton, de ott is azért jelentkeztem, mert voltak fiatal írók, akik különböző cikkeket készítettek, például beharangozókat, beszámolókat a meccsekről, de volt egy engem érdeklő tippverseny is. Ennek úgy éreztem, hogy nem igazán volt gazdája, néha ki is maradt, így jelentkeztem, hogy én is beszállnék. Akkor jött már az ötlet, hogy ne mindig mi írjuk, hanem adjuk meg az esélyt az olvasóknak is. Ez a tippverseny 6 éve megy, megélt egy költözést, ugyanis bizonyos gondok jelentkeztek az azóta meg is szűnő Népsportnál, így 3 éve a Taccson vagyunk. A legmagasabb átlaglétszám 27 fő volt NBI-ben, most kezdünk megint növekedni, legutóbb 16-an voltak.

Balog Péter

Zárásként térjünk ki napjainkra. Milyen most Kecskemét szurkolónak lenni számodra?

Én már megfertőződtem, ott is ragadtam a lelátón. Bíztam abban, hogy valami új keletkezik, aminek a születésénél ott akartam lenni. Sokan a KTE név megszűnésével a nézőtérről is eltűntek. Ha nem is azon a szinten, de azt látom, amiért én 9 évvel ezelőtt kimentem. A maga színvonalához képest, kiugróan jó kis csapat jött össze. A szurkoló persze mindig telhetetlen, nagyon szeretnénk, ha már most feljutnánk. Magam azt mondom, ha most nem is jön össze, jövőre már erre mindenképpen nekünk van a legnagyobb esélyünk.

A Tiszakécske ellen 2000 néző volt. Milyen volt újra megélni ezt a hangulatot?

Öröm volt ez szerintem a szurkolóknak és a játékosoknak is. Én idegenbe is eljártam ebben a szezonban, a srácok kiadtak magukból most is mindent. Ez egy igazi rangadó volt, két egyforma csapattal, most a szerencsésebb nyert. Ha 1-2 nap eltéréssel játszunk, akár más eredmény is születhet. Szerintem színvonalában bőven két osztállyal feljebb is elment volna ez a meccs. Hiába nem nyertünk, és kerültünk kis hátrányba, ennek a bajnokságnak még nagyon nincs vége.


Balog Péter gyűjteménye:

KTE történelme és eredményei (1946-ig teljes évek) ITT!

KTE NBI-es jegyzőkönyvek ITT!

KTE statisztikák, érdekességek ITT! 


Szerző: KLC/kecskemetilc.hu