Öt gólt lőttünk a Kunszállásnak is

Szombaton a Kunszállást fogadta csapatunk a Széktói Stadionban, és a hétközi kupameccshez hasonlóan, ezúttal is 5-0-os győzelemmel vettük az újabb megmérettetést.

farkas

A meccs úgy kezdődött, ahogy várni lehetett: folyamatos kecskeméti fölénnyel. Ez kezdetben igen meddőnek bizonyult, a Kunszállás szervezetten védekezett. Két perc alatt aztán kétszer is betaláltunk, előbb egy szöglet után Urbán húzta vissza középre a lasztit Salami elé, majd Farkas beadására robbant be támadónk, és fejelt szép gólt. 2-0 után nem tudtunk újabb gólt szerezni szünetig, kisebb helyzetekig jutottunk már csak el.

Fordulás után sem változott a játék képe, a Kunszállás csak a védekezésre tudott koncentrálni, amit 6 perc után fel is törtünk, Hulicsár lőtt ballal szépségdíjas gólt 19 méterről. A félidő közepén megint volt egy gyors duplánk, előbb Petrics szögletére érkezett Salami és Farkas, amiből utóbbi szerzett gólt, majd Hulicsár stukkolt közelről a kapuba, miután Gyenesről két lövés is kipattant. Az utolsó 20 percben Némedi Norbert mindenkinek lehetőséget adott, és bár helyzeteink voltak még, újabb gól végül nem született.

A Kecskeméti LC legközelebb Kecelen lép pályára november 6-án (vasárnap), kezdés 13:30-kor.


Kecskeméti LC – Kunszállás 5-0 (2-0)

Megye I. 12. forduló, Széktói Stadion

KLC: Váczi – Csizmadia, Hajnal, Urbán, Farkas (Molnár 70.) – Petrics (Parti 78.), Rozsi – Kitl (S. Juhász 70.), Hulicsár, Balog (Toricska 60.) – Salami (Sudár 70.).

Kunszállás: Gyenes – Szalai, Vincze, Lapsánszki (Kövecs 18.), Zsámboki – Tóth, Molnár, Polyák, Kulcsár – Hatvani (Kertész 87.), Nagy.

Gól: Salami (18., 19.), Hulicsár (52., 63.), Farkas (60.)

Sárga lap: Farkas ill. Kulcsár

 

 

Szerző: KLC/kecskemetilc.hu