Nemesnádudvari csapatépítőn járt az U11

A korosztály edzője, Sziegl Gábor szülőfalujába szervezett egész napos programot, melyen természetesen azért a labdáé volt a főszerep.

u11

A minitornával egybekötött program igen jól sikerült, erről Sziegl Gábor számolt be honlapunknak:

„Egy minitornával egybekötött, csapatépítő programon vett részt az U11 a szülőkkel, tesókkal közösen. Nemesnádudvaron a mieink mellett a helyi és a bajai LUA korosztályos csapatai játszottak egymással, ezzel párhuzamosan pedig a nádudvari és a bajai U9-esek is összemérhették erejüket. A foci után a helyi panzióban ebédeltünk, majd szabad program keretében csocsóztak, ping-pongoztak a gyerekek, illetve a szabadidőparkban ismét a labdát kergették. A szülők kártyával, zenével, beszélgetéssel töltötték az időt, illetve mindenki körbe kínálta otthonról hozott süteményeit. A családi sportnap vidáman, jó társaságban telt.”

Szerző: KLC/kecskemetilc.hu