Mercedes-KLA: Gólerős játékosok a hét legjobbjai

A Mercedes-KLA négy korosztályos csapata is nyert, illetve pontot szerzett a hétvégi fordulóban, így ezúttal többen is bekerültek a hét legjobbjai közé. Az edzők alapesetben elégedettek voltak csapatuk teljesítményével, éppen ezért főleg azokra esett a választásuk, akik a leglátványosabban tettek hozzá a sikerekhez.

Gyürki

Gyürki Máté az U16 után az U17-ben is megkezdte a gólgyártást

Az U19-es csapat a listavezető Kaposvártól sem rettent meg, és végül jó játékkal sikerült az egyik pontot megszerezniük. Márton Pál a mérkőzést követően el is mondta, hogy amennyiben a tudásának megfelelően képes futballozni az együttes, úgy bizony bárki ellen lehet keresnivalójuk. Egyre jobb formába lendül a nyáron visszatérő Selyem Zsolt is, aki megint kiérdemelte a mezőny legjobbjának járó címet, köszönhetően szépségdíjas góljának is.

Az U17 és az U16 Pakson gyűjtötte be a pontokat, ami már csak azért is volt nagyon fontos, mert szombaton mindketten rangadót játszanak a Videotonnal, mely a bajnoki cím szempontjából is döntő lehet. Az U16-os csapatban Gyürki Máté 7 meccsen 10 gólt szerzett, ezt követően került fel az U17-be, ahol első dupláját jegyezte, így Szabó Tibor neki adta a meccs legjobbja elismerést. Az U16-ban ugyan gólt nem szerzett, ám mezőnyben kiemelkedően futballozott Török László, így Csima Gyula őt választotta.

Az U15 kikapott, az U14 viszont javított a mélyütésnek megfelelő debreceni vereség után, hiszen 2-1-re legyőzték a Kaposvárt. Kemenes György az egész csapat teljesítményét dicsérte a mérkőzést követően, és végül azért esett a választása Kovács Ádámra, mert gólt és gólpasszt jegyzett az összecsapáson. 

Szerző: KLC/kecskemetilc.hu