Terbe és Török is nagyon várja a Vidi elleni rangadókat

A Mercedes-KLA U17 és U16 egyszerre készül derbire, hiszen a kecskeméti fiatalokhoz hasonlóan, a Videoton is bajnoki címre hajt a két korosztályban. A „kettős rangadó” kapcsán csapataink két meghatározó emberét kérdeztük várakozásaikról.

Terbe

Terbe Botondék nyomást nem, plusz motivációt annál inkább éreznek

Az U17-es csapat jelenleg a harmadik a tabellán, hátrányuk 4 egység a listavezető Grosics Akadémiával, 2 a soros ellenfél Videotonnal szemben. A korosztály egy derbit már elbukott Gyulán az utolsó pillanatokban, így ezúttal mindenképpen szeretnének javítani, erről beszélt a csapatkapitány, Terbe Botond is:

„Volt egy hullámvölgyünk, de a csapat ismét jó formában van. Két győzelemmel a hátunk mögött, nagyon pozitívan várjuk a rangadót. Nem érzünk nyomást, plusz motiváció egy ilyen ellenfél, hiszen egy győzelemmel tapadhatunk az elsőre. Tisztábban vagyunk a téttel, ennek megfelelően igyekszünk futballozni. Erős az U17-es bajnokság mezőnye, vannak meglepetések, szinte nincs is könnyű meccs” – mondta Terbe.

Török

Török László a szurkolók támogatásában is bízik

Az U16-os bajnokságban két klub emelkedik ki, ez a kettő fog összecsapni most. A Videoton mind a 11 meccsét megnyerte, hibátlan mérleggel vezetnek, míg a Mercedes-KLA-nak 10 győzelem mellett, csupán 1 döntetlen rontja le picit a mérlegét, egyébként a mieink szerezték a legtöbb gólt eddig. Török László érthetően nagyon várja a meccset, és bízik abban is, hogy sok szurkoló bíztatja majd őket a nagy téttel bíró összecsapáson:

„Úgy készülünk és edzünk most is, ahogy minden héten szoktunk, de azért érződik a csapaton a feszültség, hogy ez egy rangadó lesz. Edzőmeccsen már találkoztunk velük nyáron, akkor 2-0-ra nyertünk, de ez egy teljesen más összecsapás lesz, mert mindkét oldalon sok hiányzó volt. Hogy ilyen jó formában vagyunk, annak több oka is van. Gyula bá’ nagyon jól összerakta a csapatot, megtalálta mindenkinek a helyét, másrészt nagyon jó a csapategység, az újonnan érkezőket is gyorsan befogadtuk. A bajnoki cím szempontjából nagyon fontos ez a meccs, így bízunk benne, és nagyon örülnénk neki, ha a szurkolók is minél nagyobb számban bíztatnának minket!”

U16: Mercedes-KLA – Videoton, 11:00 (Széktói műfű)

U17: Mercedes-KLA – Videoton, 13:00 (Széktói műfű) 

Szerző: KLC/kecskemetilc.hu