Sikeres derbivel zárta a bajnokságot a Kecskeméti LC

Szombaton a KHTK elleni rangadóval zárta csapatunk a bajnokság őszi felét, és a félegyházi mérkőzésen végül már az első félidőben kialakult a végeredmény. Némedi Norbert csapata 3-1-es sikerrel zárta az évet, melyből már csak a Gyirmót elleni kupameccs van hátra.

klc

Népes közönség előtt, jól kezdődött számunkra a találkozó, hiszen néhány kisebb lehetőséget követően, Petrics szögletére Farkas robbant be, aki közelről már nem is hibázott. Nem tartott azonban sokáig az öröm, 10 percnyi mezőnyharcból a KHTK eszmélt előbb, egy lecsorgó távoli lövést Polgár lőtt közelről a jobb alsóba. Szerencsére a gól nem vette vissza a lelkesedésünket, helyenként igen szépen építkeztünk, és végül egy Salami-Nádudvari összjáték végén, utóbbi pofozta a hálóba a labdát. A KHTK nem igazán tudott veszélyt okozni az első játékrészben, fölényben tudtunk futballozni, és egy újabb Petrics szögletből Némedi rúgott bombagólt, aki a kényszerű okokból hiányzó Urbánt pótolta ezen a napon a védelemben. Játékos-edzőnk először játszott egyébként volt klubja ellen, milyen a sors, rögtön góllal tette ezt emlékezetessé.

Szünetben kettőt is cserélt Szabó István, játékosai pedig láthatóan harapósabb hangulatban jöttek ki a folytatásra. Az első negyedórában bizony nagyon komoly nyomást helyezett ránk a KHTK, és ugyan Medgyesi megpattanó lövésénél közel is jártak a szépítéshez, egy kontra végén mi is könnyen gólt rúghattunk volna Némedi révén. A 61. percben egy sajnálatos sérülés szakította meg a játékot, Katona indult el egyedül a baloldalon, majd senkitől sem zavartatva, egy rossz lépés után fájdalmas arccal rogyott a földre. Percekig állt a játék, és sajnos mentőnek kellett elvinnie lecserélése után, ezúton is jobbulást kívánunk neki! Az utolsó félórában már egyre keményebb lett a játék, többször került elő a sárga lap, de akadtak azért helyzetek is. Molnár lövését a gólvonalon állva mentette egy védő, majd Zs. Juhász rúgott kapufát a másik oldalon, egy alkalommal pedig Váczitól is kellett egy komoly bravúr. Az utolsó 10 perc már hazai nyomással, de komolyabb helyzet nélkül ment le, így győzelemmel zártuk a szezont a címvédő otthonában.

A Kecskeméti LC ezzel átmenetileg átvette a vezetést, ám ez még változhat a Tiszakécske – Lajosmizse mérkőzés eredményének tükrében. Egy biztos, legrosszabb esetben is csupán 1 pont fogja elválasztani a két bajnokesélyest a téli szünetben. Csapatunknak egy tétmeccse még hátravan a Magyar Kupában, november 30-án az NBI-es Gyirmótot fogadjuk a Széktóiban 16 órakor. A tét a legjobb 16 közé jutás lesz az egyfelvonásos párharcban!


KHTK – Kecskeméti LC 1-3 (1-3)

Megye I. 15. forduló, Kiskunfélegyháza

KHTK: Tóth P. – Kadosa, Dobosi, Valkai, Tóth I. – Sándor (Szabó 46.) – Polgár (Pék 46.), Palásti, Marsa, Katona (Zs. Juhász 63.) – Medgyesi.

KLC: Váczi – Csizmadia, Hajnal, Némedi, Farkas – Petrics, Nádudvari – Molnár (Nemesvári 80.), Kitl (Rozsi 87.), Toricska (Balog 71.) – Salami (Sudár 93.).

Gól: Polgár (22.) ill. Farkas (13.), Nádudvari (27.), Némedi (37.)

Sárga lap: Palásti, Valkai, Zs. Juhász, Kadosa ill. Farkas, Csizmadia

Szerző: KLC/kecskemetilc.hu