Ezúttal a pályán kívül vizsgázott jelesre a csapat

A Kecskeméti LC gőzerővel készül idei utolsó nagy megmérettetésére, az NBI-es Gyirmót elleni kupameccsre. Némedi Norbert szerdáig pihenőt adott a játékosoknak, azóta azonban szabadnap nélkül készülnek a november 30-án (szerdán), 16 órakor esedékes derbire. Csapatunk mindig törekedett arra, hogy a pályán kívül is örömet tudjon szerezni, így csütörtökön két jótékonysági akcióban is részt vettünk.

véradók

Az edzést követően a KLC küldöttsége először a Gong FM által szervezett véradó napon vett részt – nem először – hiszen már az NBI-es években is első szóra mentünk. Játékosaink mellett a szakmai stáb is „tű alá feküdt”, és szokásunkhoz híven nem érkeztünk üres kézzel, egy dedikált zászlót ajánlottunk fel a legfiatalabb véradónak. Azóta azt is megtudtuk, hogy a 19 éves Lőrincz Dominik vehette át ezt Gong FM-től.

vera

Délután a Pallasz Athéné Egyetem tornacsarnokában, egy széles összefogás részeseként vettünk részt, a karácsonyi cipősdoboz karitatív programsorozat nyitányán. A kecskeméti sportolók és klubok nagy létszámban jelentek meg - a férfi kézisek egy bemutatót is tartottak - a korábbi években rengeteg örömet okozó kezdeményezésen. Az akció lényege, hogy bárki nagyon könnyedén tud segíteni a kecskeméti, illetve környékbeli gyerekeknek, hogy minél szebben teljenek számukra az ünnepek. Semmi mást nem kell tenni ehhez a felajánlóknak, mint a megadott gyűjtőpontokon leadni egy cipősdobozban azokat a játékokat, könyveket, pár tábla csokit, vagy bármit, amivel úgy érzik, másnak is örömet tudnak szerezni. A cipősdoboz akciónak egy hivatalos záróünnepsége is lesz – a tervek szerint december 19-én, hétfőn – ahol csapatunkra is vár még egy „derbi”, hiszen összecsapunk az eredményeik alapján korántsem kispályás, ScoreGoal Kecskeméti Futsal Clubbal. A mérkőzésről és a rendezvényről természetesen fogunk még írni, várjuk minden szurkolóinkat, és a cipősdobozokat is lehet hozni akár.

score klc

A Kecskeméti LC és a Scoregoal meccsével zárul az akció

Gyűjtőcentrumok: Auchan, Szil-coop, Malom Mozi, Kecskeméti Főiskola (mindhárom kar).

Gyűjtőpontok: Alföld áruház alatti üzletsoron - Nefrit stílus üzlet, Belvárosi Fitnes Club, Elektro Outlet Mária krt., Széchenyivárosi Fornetti pékség, Art-Telecom üzlete, Pamira Egészségfejlesztő Mozgásközpont.

Kik kapják az ajándékokat? 

Kecskeméti és környékbeli gyerekek, a Családok Átmeneti Otthona, a Megyei Kórház gyermekosztálya, az SOS Gyermekfalu lakói, nagypapák, nagymamák, szülők, akik nem tudnak ajándékot vinni a gyermeküknek, unokájuknak.

Szerző: KLC/kecskemetilc.hu