Tisztes helytállással búcsúztunk a Magyar Kupától

Szerdán az NBI-es Gyirmót elleni kupameccsel búcsúzott csapatunk az évtől, és Némedi Norbert tanítványai tisztesen helytállva, végül 2-0-os vereséggel estek ki a sorozatból. 

mk

Sajnos nagyon rosszul indult számunkra a meccs, ugyanis Simon Attila tudott kiugrani a leshatáron, ziccerben pedig nem is hibázott, így azonnal megszerezte a vezetést a vendég együttes. Szerencsére a gól nem fogta meg a csapatot, igyekeztek bátran felvállalni a játékot a mieink, és noha Szabónak fölé kellett tolnia egy szabadrúgást, nekünk is akadt néhány ígéretes szögletünk. A kiegyenlített játékból azonban újabb gyirmóti gól született, Simon András tartotta meg jól a labdát, majd okosan emelt a védők mögé befutó Madarászhoz, aki 5 méterről a hosszúba lőtt. Az zárkózásra megint akadt lehetőségünk, Toricska került helyzetbe, majd közelről a hosszút célozta, Rusák azonban a kapufára pöckölte lövését. Az utolsó negyedórában Szabó is bemutatott egy bravúrt, majd Nádudvari fejelhetett 5 méterről, de nem talált kaput.

A második játékrészt agresszívan kezdte a KLC, igazi helyzet egyik fél előtt sem adódott, Nádudvari és Nagy Olivér távoli lövései veszélyeztették csak a kaput. A cserék után kicsit több eseményt jegyezhettünk fel. A végig aktív Kitl lövését például a léc alól kapta ki Rusák, majd Balog jutott a tizenhatoson belülre, visszatett labdáját végül Salami elől elpiszkálták, Kitl lövése pedig egy védőről pattogott Rusák kezébe. A hajrában már a Gyirmót masszívan védekezett, néhány kontrájukban pedig benne volt a veszély, ám újabb gól már nem született.

A Kecskeméti LC így emelt fővel búcsúzhatott a sorozattól, és ezzel a 2016-os évtől. Szurkolóinknak ezúton is köszönjük az egész éves támogatást, buzdítást!


Kecskeméti LC – Gyirmót 0-2 (0-2)

Magyar Kupa, 8. forduló, Széktói Stadion

KLC: Szabó – Csizmadia, Hajnal, Urbán, Farkas – Petrics – Toricska (Hulicsár 79.), Kitl (Nemesvári 79.), Nádudvari, Molnár (Balog 63.) – Salami.

Gyirmót: Rusák – Szegi, Nagy S., Lázár, Présinger – Paku, Horváth (Gyurján 70.), Madarász (Jancsó 75.), Nagy O. (Novák 62.) – Simon At., Simon An.

Gól: Simon At. (2.), Madarász (22.)

Sárga lap: Nádudvari ill. Simon An., Paku

Szerző: KLC/kecskemetilc.hu