Mercedes-KLA U15: Óriási harc folyik a pontokért

Lóczi Péter U15-ös csapata egyelőre kicsit emlékeztet tavalyi önmagára, akkor is gyengébb első félévük volt, ám tavasszal már szép számmal gyűjtötték a pontokat. Ebben bízik a korosztály vezetőedzője most is, aki elsősorban a saját hibákat sajnálja, amik miatt több nyerhető mérkőzést is elvesztettek.

lóczi

Hogyan értékelnéd a csapatod őszi szereplését?

Nem lehetek elégedett a szereplésünkkel, mert célkitűzésként a bennmaradást tűztük ki, és szerettük volna, ha ez jó játékkal is párosul. Nagyon kiélezett, erős bajnokságban szerepelünk, az ország 16 legjobb csapata mérkőzik egymással hétről-hétre, minden mérkőzésen óriási harc folyik a pontokért. Az U14 és az U15 pontjai összeadódnak, az utolsó kettő kiesik, és sajnos nem állunk jól. Hatalmas téthelyzet van, minden héten háború, ez valakit felpörget, motivál, de van, akit az eredménykényszer lebénít, és nem tudja kihozni magából tudása legjavát. 12 pontot szereztünk az ősszel, az utolsó 3 mérkőzés szinte tökéletes volt, innen kell tavasszal folytatnunk! A helyzetünk nem reménytelen, mindent meg fogunk tenni az eredményesebb szereplésért.

A szezon előtti célkitűzésekhez képest, mit sikerült megvalósítani, miben kell feltétlen előre lépni?

Szezon előtt 20 ponttal kalkuláltam, ehhez képest csak 12 egységet gyűjtöttünk, ez kevés. Sajnos 5 olyan mérkőzésünk is volt, ahol mi vezettünk 1-2 góllal, mi irányítottunk, mégis pont nélkül maradtunk. Ha ezekből a mérkőzésekből csak 2-3 megvan, akkor teljesen másról beszélgetnénk most. De mivel a "ha" nem játszik a sportban, ezért saját hibáinkat nyögjük jelenleg. Jobban kell koncentrálnunk, és mentális téren is előrébb kell lépnünk! A gólhelyzetek kihasználásával is meggyűlt a bajunk, nagyobb higgadtság és odafigyelés szükséges, illetve sajnos sokszor túl sok gólt kapunk, a védelmünket is stabilizálnunk kell tavaszra!

Milyen programok vannak még hátra az évből, mikor és hogyan zajlik a felkészülés?

A december már inkább levezető hónap, július közepe óta heti 5 edzéssel és 1 mérkőzéssel készültünk, fizikálisan és mentálisan is elfáradtak a gyerekek. A decemberi edzések már a játékosság és kikapcsolódás jegyében telnek, a tréningeken való focizás mellett élményfürdőbe és bowlingozni is ellátogatunk, ezekkel a programokkal is erősítve a csapatszellemet. December 15-én egyesületi karácsonyi ünnepség lesz, ott is megjelenünk természetesen. A felkészülés Január 9-én kezdődik, több edzőmérkőzést is tervezünk, programunk már kialakult. Szeretnénk alaposan felkészülni a "tavaszi hadjáratra".

Kiket emelnél ki, és miért?

A játékosok hozzáállásával, edzéslátogatottságával elégedett voltam, viszont a  mérkőzéseken több jó egyéni teljesítményt vártam. Kellenek az egyéni kiugrások, sikerek ahhoz, hogy csapatként is sikeresek legyünk! Perlaki Szilárdot, Kasztel Balázst és Sörös Patrikot kiemelném, ők végig kiegyensúlyozottan, jól teljesítettek. Tavaszra a többieknek is fel kell nőni hozzájuk!

Mivel lennél elégedett a tavaszi szezon végén?

Természetesen a bennmaradással, ezt kívánja a klubérdek is, szerintem nem a hátsó régióban van a helyünk, tavasszal ezt be is fogjuk bizonyítani! Szeretném továbbá, hogy a klubfilozófiánk és a képzési programunk elemei visszaköszönnének a mérkőzéseken, sokat fogunk dolgozni ezért. Fontos, hogy csapat és egyéni szinten is fejlődjenek a srácok, egyre jobban elsajátítsák a posztjukhoz tartozó taktikai és technikai sajátosságokat. Ezek a gyerekek többször megmutatták már, hogy nem kiesőként kell velük számolni, hinniük kell csak saját magukban, az elvégzett munkában, ezáltal az eredményesség sem fog elmaradni!

u15

Szerző: KLC/kecskemetilc.hu