Az utolsó fordulót játszották az NBI-ben és az NBII-ben, az NBIII-ban már múlt héten véget ért az őszi szezon. Körképünk így utolsó alkalommal jelentkezik, ám decemberben még visszatekintünk korábbi akadémistáink utóbbi félévére.
Külön öröm, hogy az utolsó fordulóban is kezdő volt Kitl Miklós a Diósgyőrben, illetve sérülése után már a padon ülhetett a Vasasnál Szivacski Donát, aki kényszerű kiesése előtt alapember volt.
A Sporttudományok Nemzetközi Központja (CIES) tette közzé azt a listát, amin négy magyar fiatal is szerepel. A listát az Európa 31 legnagyobb bajnokságában játszó, húsz év alatti játékosokból állították össze annak alapján, hogy a játékosok a lehetséges játékpercek hány százalékát töltötték pályán csapatuk bajnoki mérkőzésein, július 1. és november 30. között. Szivacski még úgyis felkerült erre a listába, hogy hosszú hetek óta sérült, azonban 10 bajnokin kezdőként számított rá Michael Oenning az ősz első felében - írta az nb1.hu az Indexre hivatkozva.
Szerző: KLC/kecskemetilc.hu