A megyei bajnokságokban kifejezetten jól szerepelnek U19-es csapataink, akik a dobogón telelhetnek. Ennek apropóján a két trénert, Bende Csabát és Kiss Sándor kértük fel egy értékelésre.
Bende Csaba (Megye I. U19)
„Nyáron nehezen indult a felkészülésünk, hiszen új edzőként rövid idő alatt kellett megismernem a csapatot, a játékosokat, ki kellett alakitani a közel 40 játékosból egy ,,A,” és egy ,,B” keretet. Mivel ezelőtt kisebb korcsoportoknál dolgoztam, nem ismertem a megye I-es ifibajnokság színvonalát erősségét, ezért elsődleges célunk volt, hogy a tavalyi 7.helynél jobban szerepeljünk. A bajnokság nehezen indult, de hétről hétre sikerült mindenkinek a helyét megtalálni, a csapat szerkezetét kialakitani. Voltak jobb és gyengébb meccseink is, de a hozzáállással, akarással nem volt probléma. Az őszi szezon végére jó formába lendültünk, az utolsó 4 meccsünket sikerült megnyerni, így a 3. helyen végeztünk. Mivel idén még egyszer sem voltunk dobogón, mindenképp elégedett lehetek a helyezéssel, és a csapat fejlődésével. Több olyan játékosom volt, aki fejlődött a szezonban, meccsről meccsre jobban játszott, érettebb játékot nyújtott. Egy játékos külön kiemelnék, ő pedig Mészáros Peti, aki védekező középpályásként fontos góljaival lett a házi gólkirályunk. Mivel a dobogón telelünk, ezért most már egyértelmű célunk, hogy ezt a helyezést legalább megőrizzük. Elég kiegyenlített a mezőny, nincsenek nagy különbségek a csapatok között, a pillanatnyi forma, hozzáállás dönthet el meccseket. Egy jó felkészüléssel, megfelelő edzéslátogatottsággal át tudjuk vinni az év végi formánkat jövőre is, ez az eredményeken is megmutatkozhat majd.”
Kiss Sándor (Megye II. U19 észak)
„Tervünk a dobogós helyezés elérése volt, ez sikerült is, hiszen harmadikak vagyunk jelenleg. Kicsit nagyobb odafigyeléssel, akár másodikak is lehetnénk. Elégedettek lehettünk így is, hiszen a kitűzött célt teljesítettük. Tavasszal szeretnénk előrébb lépni, több koncentrációval, javuló csapatjátékkal minden mérkőzés nyerhető.”
Kiss Sándor kérdésünkre több játékost is kiemelt, és meg is indokolta, miért rájuk esett a választása:
Kozma Dániel: Szorgalmas edzésmunka, megbízható játék
Koppány Dávid: Több poszton is megbízható, sallangmentes játék
Stein Ákos: 2000-es születésű, nagyszerűen illeszkedett az idősebb korosztályba, frontembere a csapatnak.
Koppány Máté: Higgadt, irányító-szervező játék, fontos gólok
Anyalai Henrik: Szorgalmas edzésmunka, több poszton is megbízható játék
Tasi Milán: Szorgalmas edzésmunka, fegyelmezett, hasznos játék, fontos gólok
Üres-Farkas Boldizsár: Amikor játszott, nagyszerű dolgokat láttunk tőle, sajnálom, hogy elfordult a csapattól.
Szerző: KLC/kecskemetilc.hu