Török László új szakemberekkel frissítene és bővítene 2017-ben

Szakmai igazgatónkkal az akadémia féléve mellett, kitekintettünk más területekre is, elsősorban a regionális központra, mely új szakemberek bevonását teszi szükségessé a jövőben. Éppen ezért frissíteni és bővítené szeretné az állományt.

Török László

Rendszerint a korosztályokkal szoktuk kezdeni, tartsuk magunkat a hagyományhoz! Kezdjük az U19 értékelésével! 

Márton Pálnak nincs egyszerű dolga az U19-es csapatnál, hiszen meg kellett találnia az egyensúlyt, komoly szakmai kihívás volt összerakni a csapatot. Eleve nem teszi könnyűvé, hogy két évjáratból áll össze a keret, az U19-esek mellett az U17-ből kiöregedőkkel, illetve ehhez jönnek még azok, akik menet közben már a felnőtt csapatnál is számításba kerültek. Ez természetesen így van rendjén, a feláramoltatás és a kimenet mindig fontos volt számunkra, közben természetesen kezelni kell azokat is, akik nem kerültek a felnőttek közé. Nehezen, döcögősen indult számunkra a bajnokság, viszont a végére egy stabil csapat alakult ki az esetleges visszajátszókkal. 2017 januárjától részben Némedi Norberték szakmai munkájához, játékrendszeréhez igazítjuk az U19 felkészülését és versenyeztetését. Reméljük, minél többen felkerülnek nyártól!

Az U17 és az U16 élen telel, láthatóan jó erőt képviselnek ezek a korosztályok. Maximálisan elégedett vagy?

Szeretném is őket egy kalap alatt értékelni. Mindkét korosztályban az 1-3. hely megszerzése volt a célkitűzés, ezt eddig maximálisan teljesítették. Minden játékost, a szakmai stábot, Szabó Tibor és Csima Gyula edzőket is dicséret illeti! A játékosok jó hozzáállása, mentalitása, az edzők következetes munkája, és a szakmai programunk és filozófiánk betartása mellett jöttek ezek a szép eredmények. Az U16-ot már csak azért is külön dicséret illeti, hogy két játékost, Gyürkit és Vágot is feladta az U17-nek, ahol szintén kitűnő teljesítményt nyújtottak. Nem lesz egyszerű, de tavasszal az a feladat, hogy megtartsuk a helyünket, az U17 esetében ez azt jelentené, hogy három korosztályt is visszajuttatna az elitbe.

Az U15-U14 esetében másért kell küzdeni tavasszal. Mi az oka ennek?

A legnehezebb feladat vár ránk, a kiesés elkerülése a cél. Próbálunk erősíteni ennek megfelelően a korosztályokon igazolásokkal is akár. Természetesen a szakmai felelősség is benne van ebben a szereplésben részemről/részünkről, de nagyon sok összetevője van még ezen kívül az idáig vezető útnak. Szakmai problémák, edzéslátogatás, mentális gondok, fizikális hátrány (kilókban és centikben), szülői hozzáállás. Programunk a célok eléréséhez összeállt, hiszek benne, hogy a felsorolt hiányosságokon sikerül közösen változtatni az érintettekkel, és továbbra is az országos I. osztályban szerepelhetünk majd nyártól.

Mi a helyzet a bajnokságban még nem szereplő korosztályokkal?

Az U12 és az U13 tehetséges korosztály, itt a hangsúly abszolút a nagypályára való felkészítésen van. Bozsik-programok, tornák, edzőmeccsek szerepelnek az éves programjukban az egységes képzés mellett. U8-U11-ig bevezettük a felvételi napokat – úgymond „kiválasztókat” – ahol a cél a csoportok kialakítása, hogy a „jók a jókkal” legyenek együtt. Tudtuk, hogy nehéz lesz a kezdeti létszám miatt, de folyamatosan töltődnek fel a csoportok. 2017 februárjában újabb felvételi napot tartunk, bízunk benne, hogy ez a tendencia újabb tehetségekkel folytatódik. Ezt az utat járjuk továbbra is, még ha vannak nehézségek is.

Rendszeresek a szülői értekezletek, fogadóórák. Ezeknek milyen tapasztalatai vannak?

Bevezettük a rendszeres szülői értekezleteket és fogadóórákat korosztályonként. Azt szeretnénk, ha ezeken a fórumokon mondanák el a szülők a problémáikat, észrevételeiket, nem a gyerekek mérkőzésein, vagy egyéb helyszíneken. Tartottunk egy nagy szülőit is a GAMF-on, ahol kitűnő előadással is készültünk, külön a szülők a pályán témakörben. Kicsit csalódott vagyok a létszámok miatt.

Fontos téma volt az évben a régiós központ, miként halad ezen a téren a szakmai munka?

Folyamatosan építjük az akadémia mellett. A 6 alközpont megtalálása mellett, rövid és hosszútávú szakmai programot várnak tőlünk, illetve dolgozunk a személyi állományon is. Január végétól folyamatosan fejlesztjük a különböző területeket, részlegeket, elkészítettük az erre vonatkozó szakmai programot. Tárgyalásban állunk a felépítéshez szükséges szakemberekkel és „A” licences edzőkkel. Szeretnénk frissíteni az edzői állományunkat is, hiszen hatalmas feladatok várnak ránk, amihez megfelelő képesítés is kell. Csak címszavakban néhány feladat, amiben szükséges a fejlesztés: infrastruktúra, stratégia, struktúra, HR, csapatfejlesztés, egyéni fejlesztés, tehetség fejlesztés, futball részleg, sporttudomány. Mint egy komoly vállalatnál. Szeretnénk megfelelni az MLSZ elvárásoknak, célkitűzéseknek, ha már a 12 régiós központ közé kerültünk.

Ezúton szeretnék mindenkinek kellemes ünnepeket kívánni, így névadónknak, a Mercedes-Benz Gyárnak, Kecskemét városának, partnereknek, támogatóknak, valamint a gyerekek mellett a kollégáknak, szülőknek, minden futballt szeretőnek! 

Szerző: KLC/kecskemetilc.hu