A 2016-os esztendő igen eseménydúsra sikerült a KLC-KTE SI számára, így az egyesület elnökét, S. Juhász Attilát kértük fel, értékelje ezt az időszakot. Szó esett a felnőtt csapat különválasztásáról, a regionális központról, illetve a 2017-es tervekről.
Ha időrendi sorrendben haladunk, először a felnőtt és utánpótlás futball szétválasztásával kell kezdenünk. Miért került erre sor?
Fontos leszögezni, hogy a kettő csak együtt tud hosszútávon sikeres lenni, de pontosan ezért volt szükség arra, hogy ezt a komoly döntést meghozzuk. Az utánpótlás és a felnőtt foci teljesen más feladatokat lát el, éppen ezért született meg a Kecskeméti LC Kft., mely február óta teljes mértékben átvette a megye I-es csapat működtetését Telek Zoltán ügyvezetésével.
Maradt azonban felnőtt csapata így is az egyesületnek, illetve újakkal is bővült a nyár folyamán. Lehet ennek folytatása?
Örömteli, hogy minden évben bővülünk az óvodásokkal, de idén színesedtünk is, hiszen az U15-ös és az U18-as leány korosztály is hozzánk igazolt. Nem titok, terveink közt szerepel, hogy hamarosan női felnőtt csapatot is indítsunk, nem szeretnénk ugyanis, hogy az utánpótlásból kiöregedő játékosok elkallódjanak. A megye II-es csapatra is büszkék lehetünk, ugyanez a cél vezérelt minket ott is, amikor tavaly nyáron még a megye III-ba neveztünk. Jelenleg a második helyről várják a tavaszt, ez abszolút várakozáson felüli teljesítmény.
Az is 2016-ban dőlt el, hogy regionális központnak kérik fel Kecskemétet. Minek köszönhető ez?
Egy három évig tartó, nagyon részletes Double Pass audit előzte meg a döntést. A belga cég 15 akadémiát mért fel, a szakemberektől bekért információk, illetve a helyszíni tapasztalatok alapján adtak minősítést. Esetünkben ez olyan eredményt jelentett, ami még nagyobb kihívásokra adott lehetőséget. Az MLSZ úgy döntött, hogy átalakítja az utánpótlás-nevelést, megyei helyett regionális rendszerben. 12 regionális központot jelöltek ki, az egyik Kecskemét. Nagy megtiszteltetés, ugyanakkor kollégáimmal már pontosan tudjuk, milyen nagy felelősséggel jár ez együtt. Bács-Kiskun mellett Pest, Jász-Nagykun-Szolnok, Csongrád megye egy része is hozzánk fog tartozni. Ebben a régióban kell kialakítanunk egy olyan egységes képzési rendszert, melynek célja az, hogy a tehetségeket Kecskeméten gyűjtsük össze a megfelelő korban. Emellett természetesen az egyesületben zajló munka is ott van még, tehát rengeteg feladatot kell majd megoldanunk.
Milyen fejlesztésekkel jár ez a lehetőség?
Több fejlesztéssel is jár, először egy központot kell kialakítanunk, ahol minden tekintetben megfelelünk az elvárásoknak. Köszönettel tartozunk ezért Szemereyné Pataki Klaudia polgármester asszonynak, illetve a városnak, hogy az évek óta üresen álló, volt Tó Hotelt és környékét erre rendelkezésre bocsátották. A következő év végén megkezdődhetnek a munkálatok, az épület melletti területen két pálya is épülhet, így megfelelhetünk a követelményeknek. Itt szeretnék köszönetet mondani azoknak a cégeknek, támogatóknak is, akik társasági adójukkal hozzásegítettek minket céljaink megvalósításához! Külön köszönet a Mercedes-Benz Gyárnak, akik már negyedik éve állnak névadóként akadémiánk mellett! A kecskeméti foci csak széles összefogással lehet sikeres, remélem, a sikerek útján még hosszú évekig haladhatunk együtt.
A KLC-KTE SI évzáró rendezvényén, mivel köszönt el az egyesület a fiataloktól?
Hagyományos karácsonyi rendezvényünk már két évtizede kiemelt ünnep a KLC-KTE SI életében, amit minden évben nagy örömmel szervezünk meg. Idén is színvonalas produkcióval sikerült meglepni ifjú labdarúgóinkat és az őket elkísérő szülőket, nagyszülőket. Díjaztuk a korosztályok legjobban teljesítő játékosait, ebben az évben is gazdára talált a Tasnádi-díj, melyet Mészáros Dávid érdemelt ki. Terbe Botond egyesületünkben, és a korosztályos válogatottban nyújtott kiemelkedő teljesítményének köszönhetően ösztöndíjasunk lett, bízunk benne, hogy fiatal tehetségeink közül sokan követhetik. Zárásként egy apró ajándékkal szoktunk mindenkinek kedveskedni, idén hátizsákot kaptak a gyerekek. Minden játékosunk és kollégánk töltse szerettei körében az ünnepeket, használják ki ezt a kis időt arra, hogy maximálisan feltöltődjenek, januárban pedig úgy jöjjenek vissza az edzésekre, hogy már hiányozzon nekik a foci. A szülőknek köszönöm, hogy támogatják gyermekeik sportolását, egyesületünk alkalmazottainak, minden kollégámnak köszönöm az egész éves munkát! Szeretetben gazdag, meghitt ünnepeket, sikerekben és egészségben teljes, boldog új esztendőt kívánok mindenkinek!
Szerző: KLC/kecskemetilc.hu