A Hivatásos Labdarúgók Szervezete ezen a télen is megrendezni utánpótlás tornáját, melyet két korosztály számára írnak ki. A végleges programról egyelőre még egyeztetnek a klubok, ám az már megvan, hogy kikkel játszhat a Mercedes-KLA.
Az U19-U17 korosztályokra kiírt sorozatban fiatalabbakkal veszünk részt, az U19-es meccseken az U17, az U17-eseken pedig az U16 lép pályára, így Szabó Tibor és Csima Gyula tanítványai komoly felkészülési találkozókkal készülhetnek a tavaszra. Összesen 5 párharcra kerül majd sor, ebből várhatóan kétszer játszanak a mieink hazai környezetben. Jelen állás szerint először Szolnokra utaznak csapataink január 21-én.
A Mercedes-KLA ellenfelei: Szolnok, Békéscsaba, DVSC-DLA, Grosics Akadémia, Mezőkövesd
A HLSZ Kupa pontos programjáról a későbbiekben írunk még!
Szerző: KLC/kecskemetilc.hu