Mercedes-KLA körkép: Korábbi akadémistáink őszét összegeztük

Szerencsére 2016 második felében is volt miről írnunk, hiszen korábbi akadémistáink szép számmal szerepelnek az NB-s osztályokban. Az NBI-től az NBIII-ig összegeztük a statisztikákákat, a rendelkezésünkre álló adatbázisok alapján (MLSZ adatbank, Transfermarkt), ennek alapján szedtük össze a gólokat és a gólpasszokat is.

Bertus

Bertus Lajos 18 NBI-es meccsen játszott ősszel (fotó: Korponai Tamás)

Összesen 28 kecskeméti nevelésű játékost követhettünk ősszel, 3-an az NBI-ben, 11-en az NBII-ben, 15-en az NBIII-ban szerepeltek. Kitl Miklós két osztályban is játszott, ugyanis a Diósgyőr tartalékjai közt is pályára lépett.

Az NBI-ben Bertus Lajos játszotta a legtöbb mérkőzést (18), míg az NBII-ben Koszó Balázs (20), az NBIII-ban Tölgyesi Viktor (19) zárt az élen ebben a kategóriában. A legtöbb gólt az ősz folyamán a Hódmezővásárhelyen futballozó, Puskás Zoltán szerezte (6), őt Pekár László követi a sorban (5).

MKLA 2016
Create your own infographics

Szerző: KLC/kecskemetilc.hu