Január 11-én kezdi meg a felkészülést a tavaszi szezonra a Kecskeméti LC, az első pár nap azonban még leginkább a ráhangolódásról fog szólni.
Szerdán kezdi a felkészülést a Kecskeméti LC, ám aligha rövidnadrágban és pólóban
A szakmai stáb szerdán 16 órakor köszönti majd a játékosokat az öltözőben, ezt követően indulhat meg a munka 2017-ben. Némedi Norbert már korábban elmondta, hogy az első hét még főleg a hosszabb pihenő utáni visszaállásról fog szólni, ennek ellenére azért végig dolgozza a hetet a keret, hiszen még szombat délelőtt is edzés lesz. Edzőmeccset először január 21-én, Dabason játszik a csapat.
Szerző: KLC/kecskemetilc.hu