Új edzővel bővül a Mercedes-KLA stábja

BódiAhogy arról Török László korábban beszámolt, a 2017-es évben szeretné frissíteni és bővíteni a Mercedes-KLA szakmai stábját. Egy érkezőnk már van is, aki nem más, mint az „A” licences végzettséggel rendelkező, Bódi Attila.

Bódi Attila főleg a felnőtt futballban dolgozott a közelmúltban, utoljára a Hódmezővásárhely vezetőedzője volt, a csapattal megye I-es bajnokságot nyert, és feljutott az NBIII-ba is. A HFC-nél egészen 2015 októberééig dolgozott. A Mercedes-KLA-nál az U17-es és U16-os csapat munkáját segíti majd Szabó Tibor és Csima Gyula mellett, emellett az akadémián nevelőtanári feladatokat is ellát majd.

„2003-ban nekem még edzőm is volt Attila Szentesen, ahol már játékosként is megtapasztalhattam, hogy nagyon lelkes és ambíciózus edző, azóta is folyamatosan képezte magát. Figyelemmel kísértem pályafutását, az edző kollégáknál is érdeklődtem a munkája után. Ezt követően az egyéni elbeszélgetések meggyőztek, hogy őt kell választanunk. Bízom benne, hogy jól döntöttünk! Attila az első félévben ismerkedik még a szakmai programunkkal, filozófiánkkal, elsősorban az U17-es és az U16-os csapat mellett segít majd be Szabó Tibornak és Csima Gyulának. Ezen felül minden korosztálynál el fog tölteni pár napot, a legkisebbektől egészen az U19-es csapatig, hogy ismerkedjen a munkával, a kollégákkal és a játékosokkal” – mondta Török László.

Bódi Attilával hamarosan interjút is olvashatnak majd honlapunkon!

 

Szerző: KLC/kecskemetilc.hu