Mercedes-KLA: A Sportnapon is díjazták neveltjeinket és edzőinket

Szombaton tartották a Városi Sportnapot, melyen a korábbi évek hagyományait követve, valamennyi sportág legjobbjait díjazták a Városházán. A KLC-KTE SI két neveltje is elismerésben részesült, emellett edzőik munkáját is díjazták.

sportvezetok

A Sportnap hagyományosan focival indult, a Lánchíd Utcai Általános Iskolában a városvezetők, a sportvezetők, a média képviselői, illetve a színészek csaptak össze, ismételten jó hangulatban. A címvédés ezúttal elmaradt, a sportvezetők szűk keretükkel csak a második helyet tudták elérni (igaz, Horváth Zoltánt, a KLC-KTE SI kapusedzőjét választották a legjobb kapusnak), a jó erőkből álló városvezetők mindenkit legyőztek, a dobogóra még az újságírók léphettek fel. 

A program a Városházán folytatódott, ahol díjazták 2016 kiemelkedő sportteljesítményeit. A KLC-KTE SI – azon belül a Mercedes-KLA – két neveltje is díjat vehetett át, Bartucz Martin az U19-es, Terbe Botond az U17-es válogatottban nyújtott teljesítményéért. Nem feledkeztek meg edzőikről sem, Szabó Tiborról, illetve Csima Gyuláról sem, ám mivel ők a HLSZ Kupán szerepeltek csapataikkal, Török László képviselte őket a rendezvényen. 

Török

Fotó: kesport.hu

Szerző: KLC/kecskemetilc.hu