Török László: Tovább bővülhet a stáb!

Szakmai igazgatónkkal a Mercedes-KLA előtt álló feladatokról beszélgettünk, ennek kapcsán szóba kerültek a változások, illetve a bővítési célok is.

Török

A Mercedes-KLA csapatai megkezdték a felkészülést, miként zajlik jelenleg a munka?

U14-U19-ig természetesen szabadban, illetve konditeremben és futófolyosón, U8-U13-ig teremben is dolgoznak a gyerekek. A reggeli akadémia edzések egyelőre még nem indultak el a nagy hideg miatt. A korosztályos csapatok programjában teremtornák, nagypályás edzőmeccsek, illetve a HLSZ Kupa szerepel.

Az U19-es keretből többen is a felnőtteknél kezdték a felkészülést, mennyiben határozza ez meg az ottani munkát?

Alkalmazkodunk a felnőtt csapat játékrendszeréhez, szakmai elvárásaihoz, a megfelelő szakmai egyensúlyra törekszünk. Jelenleg 5 játékos edz náluk, így a hétközi munka során csökken a létszám, de a mérkőzésekre kiegészülnek. Az U19-től a szezon végi játék és eredményesség folytatását várjuk tavasszal is.

A másik négy bajnokságban szereplő csapatnál komoly tét is van. Milyen elvárásaitok vannak?

Az U17 és az U16 esetében az első két hely valamelyikén szeretnénk zárni. Nagyon sokat tettek a játékosok és az edzők is azért, hogy az első helyen teleljünk. Bízunk benne, hogy kemény munkával, stabil teljesítménnyel elérjük céljainkat. Az U15 és az U14 szereplése is nagyon fontos számunkra, szeretnénk megőrizni a helyünket az első osztályban. Sokat várunk tőlük, jó hozzáállással, megfelelő edzéslátogatottsággal. Úgy néz ki, hogy 1-2 játékossal is erősödhetünk.

A kisebb korosztályoknál milyen feladatok várnak rátok?

Az U13-nál folytatjuk a nagypályára való felkészítést, főleg edzőmeccsekkel, tornákkal, de a Bozsik-programokon is ott lesznek még. Az U12-nél Kovács Tamás nagyszerű munkát végez, szépen fejlődnek a gyerekek, a Kölyökliga tavasszal is folytatódik a Bozsik mellett. Az U8-U11 korosztályban márciusban felvételi napot tartunk ismét, remélhetőleg tovább nő majd a létszám. Azért is lenne ez fontos, mert nyártól mindenki egyel feljebb lép, így a pályamodellhez kellenek a nagyobb keretek. Hangsúlyoznom kell azonban megint, hogy tisztában voltunk a csoportok kiválasztásánál azzal, hogy jelentkezhetnek ilyen problémák. Szeretnénk minél előbb elérni, hogy 12-14 fős létszámokkal dolgozhassanak az edzők. A stábot is szeretnénk bővíteni az U8-U12-es szekcióban, jelenleg Verebélyi Gábor és Sziegl Gábor viszi a csoportokat, ide kettő edzőt akarunk még alkalmazni.

Lesznek változások a csapatoknál?

Minimális változások lesznek a stábban, a legfontosabb az, hogy Bódi Attila személyében egy új edző is bekapcsolódik a munkába az U17 és az U16 mellett.

A Mercedes-KLA szakmai stábja:

U19: Márton Pál – Nagy Lajos

U17: Szabó Tibor – Bódi Attila

U16: Csima Gyula – Bódi Attila

U15: Lóczi Péter – Nagy Lajos

U14: Kemenes György – Kislőrincz György

U13: Kislőrincz György – Kemenes György

U12: Kovács Tamás

U11: Sziegl Gábor

U8, U9, U10: Verebélyi Gábor

Szekció vezetők:

U16-U19: Szabó Tibor

U13-U15: Csima Gyula

U8-U12: Lóczi Péter

Bódi Attila személyében egy új edző már érkezett, bővülhet-e még a stáb?

Folyamatosan dolgozunk azon, hogy további akadémiai részlegeket fejlesszünk, ezek élére megtaláljuk a megfelelő szakembereket. Hamarosan tovább bővülhet a stáb egy oktatási és szociális vezetővel, valamint egy videóelemzővel. 

Szerző: KLC/kecskemetilc.hu