Hódmezővásárhelyen lépünk pályára szerdán – beharangozó

Második edzőmeccsére készül a Kecskeméti LC, mely ismét egy magasabb osztályban szereplő csapattal, a Hódmezővásárhelyi FC-vel játszik szerdán idegenben.

KLC - HFC

Tavaly ilyenkor a HFC 3-1-re nyert Kecskeméten, szintén felkészülési meccsen

Papíron a legerősebb edzőpartnerünkhöz látogatunk, a HFC ugyanis az 5. helyen telel az NBIII. közép csoportjában. Major László csapat általában vagy nyer, vagy kikap, ugyanis 10 győzelmük és 7 vereségük mellett egyetlen döntetlent játszottak ősszel. Igaz ez egyelőre a felkészülésükre is, eddigi két meccsüket ugyanis elvesztették, tegyük hozzá azonban, hogy két NBII-es ellenfelük volt a SZEOL és a Békéscsaba személyében. A HFC keretében több kecskeméti nevelésű játékos is pályára lépett ősszel, Komáromi András, Puskás Zoltán és Szabó Dávid rendszeresen szerepelt a kezdőben.

Némedi Norbert nem kímélte a csapatot ezen a héten sem, a szerdai mérkőzésig háromszor is tréningezik a keret, így vélhetően most is a legtöbben egy félidőt töltenek majd a pályán. Néhány hiányzó ezúttal is lehet, a dabasi meccset Nemesvári Dániel, Váczi Milán, Hajnal Gábor és Urbán Pál hagyta ki, kockáztatni ezúttal sem fog a szakmai stáb egyetlen játékos esetében sem. A kerethez kapcsolódó jó hír, hogy Maczelka Gábor hosszú idő után már legalább a csapattól külön edzhet a felkészülés kezdete óta.

Hódmezővásárhelyi FC (NBIII) – Kecskeméti LC

Edzőmeccs, Hódmezővásárhely (6800, Szabadság tér 66.)

2017.01.25. (szerda), 17:30

Szerző: KLC/kecskemetilc.hu