Egy kör után vezeti az alsóházi küzdelmeket az U15-ös lánycsapat

A fiatalabb leány korosztály már hétvégén megkezdte a tavaszi szezont, Szabó Erika tanítványai az alsóházban folytatják a bajnokságot, ahol továbbra is három riválisuk lesz.

lanyok

Az alapszakaszt két négyessel bonyolították le ősszel, a két alföldi csoportból az első kettő került a felsőházba, a többiek az alsóházban folytathatják, így a harmadik helyen záró Mercedes-KLA is. Tavasszal ugyanúgy minitornák formájában bonyolítják le a meccseket, hétvégén Békéscsabán rendezték az első alsóházi kört, ahol a házigazdák és a mieink mellett, a másik csoportból érkező Dabas-Gyón és a Jászberény volt ott. Szabó Erika tanítványai 2 győzelemmel és egy 1 döntetlennel kezdtek, amivel rögtön élre is álltak.

A Mercedes-KLA meccsei:

Mercedes-KLA – Békéscsaba 2-0 (Bali, Császár)

Mercedes-KLA – Jászberény 6-0 (Kis 2, Gattyán, Nagy, Oláh, Császár)

Mercedes-KLA – Dabas-Gyón 1-1 (Nagy ill. Zsigmond)

A Mercedes-KLA kerete:

Nagy Liza, Bali Dorka, Oláh Enikő, Császár Ibolya, Nyakas Kitti, Gattyán Eszter, Csikai Krisztina, Festő-Hegedűs Dorina, Kis Lili, Varga Tímea, Bontovics Dóra

Szabó Erika: Az alsóházban folytatjuk a tavaszt, ahol nagyon szeretnénk az első helyen zárni. Úgy gondolom, hogy erre reális esélyünk van. Az első hétvége nagyon jól sikerült, 2 meccset nyertünk 1 döntetlen mellett, 9 gólt lőttünk, csupán 1-et kaptunk.

Az U15 szombaton Jászberényben játszik újabb minitornát, az U18 vasárnap az Airnergy Soroksár vendége lesz 10 órakor. 

Szerző: KLC/kecskemetilc.hu