Kölyökliga: Hibátlan teljesítmény az U12-től

Kovács Tamás U12-es csapata hétvégén hazai környezetben folytatta a Kölyökliga küzdelmeit, és a gyerekek szépen is szerepeltek a Széktóiban, hiszen mindhárom meccsüket megnyerték. Kovács Tamást kértük fel a játéknap értékelésére.

U12

„Hazai pályán kezdődött a Kölyökliga első tavaszi fordulója az U12-es csapatnak. Az esős időben, csúszós talajon megrendezett játéknapon a Gloriett SE volt az első ellenfelünk. A körülményekhez nehezen igazodtak a csapatok, sok volt a pontatlan passz mindkét csapat részéről. Harcosságunknak köszönhetően – mely mindhárom mérkőzésünkön jellemző volt – egy ellentámadás, majd egy pontrúgás után kétgólos előnyre tettünk szert, melyre az ellenfél csak egy góllal tudott válaszolni, így 2-1 arányban megnyertük az igen nehéz mérkőzést. A másik két találkozónk – sorrendben a Ferihegyi Sportakadémia és a Hegyvidék UFC – hasonló forgatókönyv szerint zajlott. Nagy mezőnyfölényt tudtunk kialakítani, az ellenfél térfelén zajlott a játék, több helyzetet alakítottunk ki és két-két gólt szereztünk, miközben egyet sem kaptunk. Összességében a mentalitásunkkal, a védekező játékunkkal mindhárom mérkőzés után elégedett voltam, a játék felépítése, helyzetek kialakítása a második és a harmadik találkozón volt megfelelő.”

Összeállítás:

Csikós Norbert, Hábenczius Tamás, Kriss Máté, Halasi Máté, Gondi Károly, Huszka Péter, Kajtár Mátyás, Veréb Dániel, Majoros Benjámin, Csikós Bence, László Tamás, Szabó Hunor, Banó Milán, Jónás Márk

Eredmények:

Mercedes-KLA  -  Gloriett SE  2-1 (Gólszerzők: Majoros B., Huszka P.)

Mercedes-KLA  -  Ferihegyi Sportakadémia  2-0 (Gólszerzők: Majoros B., Szabó H.)

Mercedes-KLA – Hegyvidék UFC  2-0 (Gólszerzők: László T., Banó M.)

 

Szerző: KLC/kecskemetilc.hu