Felemás hétvégén vannak túl a leány korosztályok

Az U18-as csapat kétgólos előnyben volt a Soroksár ellen a félidőben, ám mégis pont nélkül jöttek haza, az U15 azonban folytatta jó szereplését a jászberényi minitornán. Az U15-nek máris 7 pontos előnye van az alsóházban, míg az U18 a 4. helyről folytatja a bajnokságot.

lanyok

U18: Airnergy-Soroksár – Mercedes-KLA 3-2 (0-2)

Leány U18 közép csoport, 12. forduló

KLA: Fehérvári – Pap, Filutás, Császár, Bagó, Pintér, Szabó (Festő-Hegedűs 41.), Jánosy, Ésik, Laczkó, Vígh.

Gól: Pável (46., 68.), Kókai (65.) ill. Vígh (18., 20.)

Szabó Erika: Az első félidő volt az álom, a második a rémálom számunkra. A listavezetővel játszottunk, akiktől itthon 5-2-re kaptunk ki tavaly, most az első félidőben momentumuk se volt, a kapujukhoz szögeztük őket. Szünetben aztán mintha kicserélték volna a lányokat, a Soroksár a kapunkhoz szögezett minket, és össze is jött nekik az egyenlítés egy komoly hibából, illetve egy szenzációs, szögletből betekert góllal. Az utolsó 20 percben hajtottunk a győztes gól megszerzéséért, ám egy ártalmatlannak tűnő szabadrúgásból sajnos megszerezte a győzelmet a hazai csapat. Az első félidő után elhitték a lányok, hogy ez a meccs megvan, ezután sajnos leálltunk, onnan pedig nagyon nehéz újra felpörögni.


U15-ös minitorna (Jászberény):

Mercedes-KLA – Békéscsaba 1-1 (Szöllősi ill. Medovarszki)

Mercedes-KLA – Jászberény 5-0 (Filutás 2, Oláh 2, Szöllősi L.)

Mercedes-KLA – Dabas-Gyón 4-1 (Gattyán, Filutás, Oláh, Császár ill. Zsigmond)

Az U15 kerete:

Festő-Hegedűs, Bali, Oláh, Gattyán, Császár, Bontovics, Nyakas, Filutás, Szöllősi A., Varga, Csikai, Bertalan, Szöllősi L., Kis, Gál.

Szabó Erika: A kicsik hozták azt, amit az első hétvégén is. Ahogy azt mondtam, szeretnénk megnyerni az alsóházat, megint ennek megfelelően alakultak a meccseink, sok gólt rúgtunk, keveset kaptunk. Szakadó esőben, rossz pályán játszottunk végig, de a körülmények ellenére jó eredményeket értünk el.

 

Szerző: KLC/kecskemetilc.hu