A magyar futsalválogatott Kecskeméten hangolódik a közelgő azerbajdzsáni Eb-selejtezőkre, és a héten kétszer is edzőmeccset játszanak Japán legjobbjaival a Messzi István Sportcsarnokban. Az első találkozót szerdán rendezték, melyen szinte végig vezettek a mieink, ám a vendégek a hajrában végül 1-1-es döntetlenre mentették a találkozót.
A népes szurkolótáborban ott ültek a Mercedes-KLA növendékei is, az U14-es csapat pedig egy közös fotóra is összeállhatott a magyar válogatottal a lefújás után, ami alighanem örök élmény lesz a srácoknak. Aki szeretné még látni a csapatot, az péntek este 20 órakor megteheti, ekkor rendezik a második összecsapást.
A helyszínen a Kesport TV stábja is forgatott, akik a főszereplőkkel beszélgettek:
Szerző: KLC/kecskemetilc.hu