Csütörtök este a Széktói Stadion klubtermében tartott tájékoztatót a regionális képzési rendszer felépítéséről, követelményeiről és szakmai irányvonalairól egyesületünk, melyre kollégáink mellett az UFC Kecskemét és az SC Hírös-Ép edzőit és szakvezetőit hívtuk meg.
Az eseményt S. Juhász Attila nyitotta meg, aki örömét fejezte ki, hogy a három kecskeméti nevelőegyesület ismét nagy létszámban találkozott. Visszatekintett a múltra, így a 2002-ben megkötött együttműködési megállapodásra, valamint a 2004-es szakmai fórumra, melyen ugyanilyen körben gyűltek össze az utánpótlás jelenének és jövőjének témájában.
Bevezetésként a KLC-KTE SI szervezeti felépítését mutatta be elnökünk, melyben kiemelte, hogy közel 60 fő dolgozik azért, hogy a több mint 500 játékost, illetve több száz óvodást és kisiskolást rendszerbe foglalt, egymásra épülő módszer szerint, rendezett körülmények között tudják képezni.
Az MLSZ Elnöksége 2016 nyarán egyértelmű meghatározta, hogy regionális elvek mentén szeretne elit utánpótlásképző rendszert kialakítani, a 12 központ egyikének pedig Kecskemétet, ezen belül a Mercedes-Benz Gyár Kecskeméti Labdarúgó Akadémiát működtető KLC-KTE SI-t jelölte ki. Ennek alapja a Double Pass auditon elért értékelés volt. A fő cél a produktivitás, megfelelő játékosok képzése a felnőtt labdarúgás számára.
Regionális utánpótlás központi feladataink ellátásában az alábbi alközpontok lesznek segítségünkre, akikkel közösen el tudunk jutni minden klubhoz.
Kiskunhalai Szilády RFC
Labdarúgás Utánpótlásáért Alapítvány Baja
Ceglédi VSE
Szolnoki MÁV FC
Szeged 2011
KLC-KTE SI (alközponti feladatok ellátásában is)
S. Juhász Attila a Regionális Utánpótlás Központtal járó infrastruktúrális beruházásokról is szót ejtett, melyeket a városvezetés is maximálisan támogatott a megbeszélések során. A központ szíve a Tó Hotel épülete lesz, a Szabadidőközpont területén pedig további 2 nagyméretű élőfüves pálya is épül mellé. Szintén fejlesztések várhatóak a Rudolf Laktanya laktanya területén, ahol egy 60x40-es műfüves csarnok épül majd meg, a Széktói Stadion területén pedig felújítják a sárga és a szürke öltözők épületét is, valamint az atlétikai centrum épülésével összhangban, elforgatják a 2-es és 3-as pályát is, melyekből az egyik műfüves, a másik pedig élőfüves lesz ezt követően.
Török László és Szabó Tibor a futballszakmai programmal folytatta. A kifejezetten képzési és szakmai elemek bemutatása mellett fő hangsúlyt a nevelési filozófia, illetve a regionális képzéssel járó közös feladatok kapták.
▪ Az MLSZ regionális utánpótlás-fejlesztési koncepciójának minél teljesebb megvalósítása
▪ A régióba tartozó klubok helyzetének felmérése, a tapasztalatok alapján támogatási terv kidolgozása
▪ Az eddig megszerzett tudásunk, tapasztalataink átadása az Alközpontok, és közreműködésükkel a kis klubok számára
▪ Együtt gondolkodás, hatékony közös munka annak érdekében, hogy egy tehetség se kallódhasson el
▪ A tehetségek megfelelő szintre juttatása, Régiós központba, Alközpontokba
▪ Az utánpótlásból kikerülő játékosok pályafutásának menedzselése, felnőtt csapatokhoz történő eljuttatása
▪ Edzőképzés fejlesztése – figyelembe véve az Alközpontok javaslatait
▪ Infrastrukturális körülmények folyamatos fejlesztése
A rendezvényt megtisztelte jelenlétével Losonczy László, az MLSZ BKMI igazgatója is, aki szintén örömét fejezte ki, hogy egyrészt ilyen magas színvonalú szakmai munka folyik Kecskeméten, másrészt azért, hogy létrejött ez az összejövetel. Hozzátette, mindenkinek az kell legyen a célja, hogy a megszerzett regionális központi státuszát megtartsa Kecskemét, így az MLSZ iránymutatásainak megfelelően, minél jobb szakmai munkára lesz szükség, mely csak összefogással érhető el.
Az SC Hírös-Ép elnöke, Kertész Zoltán is felszólalt a program végén, aki köszönetét fejezte ki a részletes tájékoztatásért, és jelezte, a Hírös-Ép maximálisan partner lesz mindenben.
Szerző: KLC/kecskemetilc.hu