Koncz Zsoltnak megtiszteltetés, hogy újra itt lehet

A Kecskeméti LC rutinos középpályása eddig minden meccsén betalált, hatalmas kedvvel és motivációval futballozik. Az egykoron még NBII-es bajnoki címet ünneplő játékos nagy megtiszteltetésnek érzi, hogy újra lila-fehérben futballozhat, hiszen annak idején innen szeretett volna visszavonulni is, ám az élet akkor mást hozott. Most azonban kapott egy újabb esélyt.

Koncz

Könnyű döntés volt rábólintani Némedi Norbert hívására?

Speciális helyzet volt, mert nem titok, amikor engem Norbi megkeresett, akkor én már szóban megállapodtam a Kiskunfélegyházával a folytatásról, miután elköszöntem Szentesen. Ennek tudatában azonban újra átgondoltam a helyzetet, és végül úgy döntöttem, hogy Kecskemétet választom. Ez egy nagyon nehéz döntés volt, emiatt egy baráti kapcsolatom is megtört Keresztesi Zoltánnal, a Kiskunfélegyháza vezetőjével. Ettől függetlenül nagy örömmel jöttem, nagy kihívásnak érzem azt, hogy az egykor szebb napokat megélt kecskeméti labdarúgást újra visszategyük a térképen oda, ahova tartozott, tartoznia kell.

Annak idején a távozásod nem sikerült szépre, nem önszántadból kellett menned. Ettől függetlenül a szép emlékek maradtak többségben?

Csak pozitív élményeim vannak, én nagyon szerettem itt Kecskeméten lenni, nagyon jó társaságban szerepeltem akkor is és most is. Persze nehéz volt az az időszak, szerettem volna itt befejezni a pályafutásomat, de az üzleti érdekek akkor mást kívántak. Azt a fejezetet akkor lezártam, kezdtem egy új életet, úgy voltam vele, hogy addig foglalkozom a futballal, ameddig csak lehet. Most kaptam az élettől egy olyan lehetőséget, hogy vissza tudtam ide kerülni.

A folyosón még van egy kép rólad 2008-ból, az NBII-es bajnoki címmel záruló szezonból. Őszintén mondhatom, hogy azóta sem sokat változtál, még ha fiatalabb nem is lettél. Még mindig ugyanúgy motivál a futball?

A motiváció abban a pillanatban, ahogy Norbival beszéltem, még inkább kiteljesedett bennem. Nagyon szeretném, hogy ez a csapat sikeres legyen, óriási elszántság van bennem. Annak örülök, hogy nem változtam, bár ezt inkább a szüleimnek kell akkor megköszönni.

Ehhez bónusz volt a csapatkapitányi karszalag is?

Igazából nekem már az is megtiszteltetés volt, hogy ennyi idősen visszakerülhettem a csapathoz, és azt látta bennem Norbi, hogy tudok segíteni ennek a társaságnak. Egyáltalán nem foglalkoztam vele, hogy milyen szerepkört szánnak nekem, egy dolog lebegett a szemem előtt, hogy a szebb napokat megélt Kecskemét újra örömét lelje a futballban. Látom, hogy nagyon komoly munka folyik az utánpótlásban is, látom azt Norbi személyében, hogy egy teljesen más szemléletet próbál kialakítani a csapaton belül, ez tetszett meg nekem is.

A Kalocsa elleni derbi következik, mit vársz a találkozótól?

Amint hallottam, a Kalocsának megvan a külön motivációja, biztosan így fogja felküldeni őket az edzőjük is a pályára. Mindenképpen a győzelmet tartom szem előtt, úgy gondolom, hogy ennek a társaságnak nem ebben az osztályban van a helye, és ha mindenki maximálisan odateszi magát, akkor el tudjuk hozni a 3 pontot. Bízom benne, hogy a kécskei rangadóra úgy fogunk odakerülni, hogy azt is meg tudjuk nyerni, a nyomás elsősorban a riválisunkon van, nem rajtunk. Én képesnek érzem a társaságot arra, hogy minden meccsünket megnyerjük. 

Szerző: KLC/kecskemetilc.hu