Gólkirályok: Salami rekordot állított be, Bozsik komoly riválist kapott

A szezon végeztével megnéztük, kik voltak a KLC legeredményesebb futballistái 2016/2017-ben. Bár az abszolút csúcsdöntés elmaradt, Eugene Salami így is simán lett gólkirály a megye I-ben, míg a megye II-ben Bozsik Máté komoly riválist kapott. Az utánpótlásban Illés Bálint szórta meg legjobban magát.

salami

Ami a felnőtteket illeti, Eugene Salami egy külön téttel ment neki a tavasznak, ugyanis akkora derült ki, hogy Török László 45 góllal tartja a megyei rekordot az élvonalban, amit még tiszakécskei játékosként ért el. Azért kell hangsúlyozni, hogy hivatalosan, mert egy mérkőzést utólag 3-0-os eredménnyel írtak jóvá a Kécskének, ezen pedig további két gólja lett volna. Nos, az abszolút csúcsdöntés nem jött össze Salaminak, 45-ig így is eljutott, így legalább beállította a rekordot. A Magyar Kupában jegyzett találataival egyébként 49-cel zárta az évet Eugene.

A megye II-ben Bozsik Máté volt megállíthatatlan, aki szintén 45 gólt szerzett, ez majdnem a KLC-KTE SI góljainak fele egyébiránt. Bár Cucu folyamatosan jó formában volt, a kiskunmajsai Nyerges Zoltánnal ő sem tudta tartani a lépést, aki az utolsó körben 11 gólt rúgott a sereghajtónak, így 57 találattal lett gólkirály.

Bozsik

A megyei utánpótlásból Illés Bálint már ősszel is kiemelkedett gólérzékenységével, az U16-os bajnokságot végül 42 góllal fejezte be, amihez a megye II-es U19-ben további 5-öt csapott még hozzá. Az U16-ban természetesen így gólkirály lett, ahogy az U14-ben Korpácsi Roland is, aki 35-ig jutott. Az U19-es korosztályból Kissebestyén Kornél nevét kell kiemelni, aki úgy lett csapata legeredményesebb játékosa a megye II-ben 19 góllal, hogy 8-szor még a megye I-ben is betalált. Utóbbi együttesben egyébként Major Dávid 17-el zárt az élen.

A Mercedes-KLA legeredményesebb futballistája a 12-12 gólos Gyürki Máté (U16) és Perlaki Szilárd (U15). Előbbi ráadásul úgy, hogy tulajdonképpen inkább az U17-ben számítottak rá, ahol további 8 góllal járult hozzá a sikerekhez. Őket követi Rideg Ferenc (U17) és Hulicsár Máté (U19), akik 10-10 alkalommal találtak be.

gyurki

A lányoknál Vígh Diána főleg tavasszal kapta el nagyon a fonalat, aki még úgyis majdnem elérte a 40 gólos határt, hogy két ellenfél ki sem állt a mieink ellen. Az U15-ben Filutás Alexandra és Császár Ibolya keserítette legtöbbször a kapusokat.

A legeredményesebb játékosok korosztályok szerint:

Felnőtt:

Megye I.: Eugene Salami 49 (45 bajnoki + 4 Kupa) – gólkirály a bajnokságban is

Megye II.: Bozsik Máté 45

Megyei utánpótlás:

Megye I. U19: Major Dávid 18 (megye I. 17 + megye II. 1)

Megye II. U19: Kissebestyén Kornél 27 (megye II. 19 + megye I. 8)

U16: Illés Bálint 47 (U16: 42 + megye II. 5)

U14: Korpácsi Roland 35

Mercedes-KLA:

U19: Hulicsár Máté 17 (U19: 10 + megye I. felnőtt 4 + megye II. felnőtt 1 + Kupa 2)

U17: Rideg Ferenc 10

U16: Gyürki Máté 20 (U16: 12 + U17: 8)

U15: Perlaki Szilárd 15 (U15: 12 + U16 megye 3)

U14: Csúri Dájmond 6

Lányok:

U18: Vígh Diána 38

U15: Filutás Alexandra, Császár Ibolya 12-12

Szerző: KLC/kecskemetilc.hu