Minden akadémiai csapatunk pályára lépett hétvégén, így most is van miről beszámolnunk a Mercedes-KLA esetében. Három korosztályunk a Vasassal játszott rangadót, míg az U15 és az U14 Vácra látogatott, a régiós bajnokságokban a Karcagot fogadtuk.
U19: Vasas – Mercedes-KLA 2-0 (1-0)
U19 II. osztály, 4. forduló
KLA: Mészáros – Sallai, Módra (Farkas 81.), Kőrös, Supka – Pusztai (Németh 9.), Szappanos (Kemenczés 81.), Papp, Vargacz (Antal 46.) – Bozsik, Rideg (Borsos 81.).
Gól: Csibra (41.), Nagy (87.)
Bódi Attila: Picit csalódott vagyok, mert egy olyan meccset vesztettünk el, amin minimum egy pontra, de akár háromra is esélyünk volt. Sajnos előre játékban ezúttal nem nyújtottunk olyan teljesítményt, amivel erre rászolgáltunk volna.
U17: Mercedes-KLA – Vasas 2-2 (1-0)
U17 II. osztály, 4. forduló
KLA: Kovács D. – Szabó G. (Katona 64.), Vágó, Hirman (Orlov 56.), Szász (Lukács 79.) – Daróczi, Drabik – Schildkraut, Török, Richter (Bashiri-Shahroodi 79.) – Kovács P.
Gól: Török (41.), Kovács P. (70.) ill. Dombai (51.), Oláh (55.)
Kiállítva: Katona (87.) ill. Kukucska (62.)
Csima Gyula: Nagy meccset, igazi rangadót játszottunk a Vasassal, ez minden elemében érezhető volt a 90 perc során. Mindkét csapat nyerni akart, végig dinamikus, izgalmas találkozót játszottunk.
U16: Mercedes-KLA – Vasas 2-0 (1-0)
U16 II. osztály, 4. forduló
KLA: Berta – Barkóczi, Kovács T., Száhl, Sörös (Récsei 46.) – Kasztel, Ugrai, Fekete (Szebellédi 66.) – Szalai (Szedmák 86.), Bessenyei (Pécsi 75.), Faragó (Bakos 86.).
Gól: Bessenyei (39.), Száhl (74.)
Nagy Lajos: Örülök a sikernek, mert ezúttal nagyon komolyan meg is kellett dolgoznunk érte. Óriási mezőnymunkát végeztek a játékosok, a csapatvédekezés nagyon jól működött, ez kulcsfontosságú volt. Az ellenfél többet birtokolta a labdát, a gólokat azonban mi lőttük. Remekül küzdött mindenki, így sikerünk nem érdemtelen.
U15: Vác – Mercedes-KLA 2-2 (2-0)
U15 II. osztály Közép-A, 3. forduló
KLA: Bodor B. – Orlov (Rózsa 83.), Dénes, Gulyás (Pap 41.), Elek-Rembeczky – Hatvani, Csúri, Győrfi (Deák 41.) – Nagy L., Bellák (Jánosi 78.), Bodor Z.
Gól: Dénes (16. – öngól), Fehér (21. – büntető) ill. Bellák (54.), Bodor Z. (66.)
Kiállítva: Dénes (68.)
Márton Pál: Nagyon megnehezítettük a saját dolgunkat, mert nem kellő koncentrációval kezdtük a meccset. Nagy erőket kellett mozgósítanunk az egyenlítéshez, a három pontra már nem volt esélyünk a kiállítás után.
U14: Vác – Mercedes-KLA 0-8 (0-4)
U14 II. osztály Közép-A, 3. forduló
KLA: Gyapjas (Pető 51.) – Nagy D. (Török 41.), Szalai, Horváth Á., Szamosi (Nemcsek 51.) – Szóláth – Barkóczi, Gyarmati (Horváth A. 41.), Kovács Á., Berta – Bálint (Gyulassy 51.).
Gól: Gyarmati (6.), Berta (10., 17.), Kovács Á. (29., 65.), Horváth A. (46.), Barkóczi (56., 57.)
Lóczi Péter: Az első perctől kezdve magunkhoz ragadtuk az irányítást, szebbnél szebb támadásokat vezettünk, gyönyörű gólokat szereztünk. A remek hozzáálláshoz és mentalitáshoz, ragyogó játék is párosult, ezt szeretnénk minél tovább kitolni!
U13: Mercedes-KLA – Karcag 16-2 (9-1)
U13 I. osztály Dél-Kelet, 2. forduló
KLA: Csonka – Szekeres, Hábenczius, Ruzsa, Halasi – Huszka, Kajtár, Erhardt – Gondi, Majoros, Ludvigh.
Csere: Csikós, Kriss, László, Veréb, Geiger, Banó, Benke.
Gól: Majoros (9., 13., 17., 24., 27., 29.), Erhardt (18.), Ludvigh (23.), Gondi (25., 35., 37.), Benke (39.), László (43., 58., 59.), Veréb (56.) ill. Molnár (22.), Balázs (48.)
Kovács Tamás: Kezdettől fogva támadólag léptünk fel, sok labdát szereztünk az ellenfél térfelén, formás támadásokat vezettünk. Helyzeteinket aránylag jó százalékkal használtuk ki, ezért a nagy különbségű győzelem. Dicséret illeti a csapatot, minden gólunkért megdolgoztunk, nem egyedül a góllövők. Sokat kell még tennünk azért, hogy nagyobb iram mellett is tudjunk hasonló színvonalon játszani.
U12: Mercedes-KLA – Karcag 9-1 (3-0)
U12 I. osztály Dél-Kelet, 2. forduló
KLA: Radnóti – Nagy K., Jócsák – Benke, Fodor, Tóth, Ajtai, Soto – Balla.
Csere: Pusztai, Balis, Horváth A., Mányoki, Juhász, Polyák.
Gól: Tóth (9.), Juhász (21.), Pusztai (25., 32.), Mányoki (42.), Balla (47., 55.), Horváth A. (57.), Ajtai (60.) ill. Pusztai (39. - öngól)
Sziegl Gábor: Ezt a mérkőzést uraltuk, az ellenfél térfelén tartózkodtunk végig. A múlt heti hiányosságokból tanulva, ezúttal leginkább a terület kihasználásra, gyors súlypont-áthelyezésekre fókuszáltunk, amit nagyjából sikeresen alkalmaztunk a betömörülő ellenféllel szemben. Minden pozícióban aktívan léptünk be a játékba, sok páharcot vállaltunk fel.
Tabellák az adatbank.mlsz.hu oldalon, az MLSZ fül alatt! Az U15 és az U14 tabellái Pest megye alatt érhetőek el!
Szerző: KLC/kecskemetilc.hu