A KLC mindkét U10-es csapata nagyszerű teljesítménnyel zárta a Bozsik Tornák sorát

Péntek József és Bánhidi Ádám is elégedetten értékelt

Lezárult az U10-es KLC-s fiúk számára az idény, hiszen hétvégén megtartották az ötödik, egyben utolsó tavaszi Bozsik Tornát. A KLC ezúttal is két csapattal állt ki az U11-esek mezőnyében, és mindkét vezetőedző elégedett volt játékosaival.

Az A csapat vezetőedzője, Péntek József így nyilatkozott: – A mai napon teljesen kiegyenlített statisztikát hoztunk, hiszen a KLA ”A” csapatától egygólos vereséget szenvedünk, de végre nagy mumusunkat, a Tiszakécskét egy góllal meg tudtuk verni, míg az UFC és a KLA ”B” csapatival döntetleneket játszottunk. Több remek teljesítményt láthattunk, igazi csapatként küzdöttek a srácok egymásért, és Pap ismét felvette a gólvágó csukáját. Védekezésünk stabilizálódott és egész sok gólhelyzetet dolgoztunk ki a nap folyamán. A jó teljesítményt egy közös élményfürdőzéssel zárták a gyerekek. Összességében elmondható a programról, hogy végig sikerült bennmaradnunk az A-csoportban úgy, hogy játékosainknak jobbára egy évvel idősebb gyerekek között kellett fordulóról fordulóra helytállniuk. Felfogták, hogy mindenkinek bele kell tenni a közösbe ahhoz, hogy eredményesek legyünk, valamint egyre több tudatos elemet láthatunk vissza.

A B csapat edzője, Bánhidi Ádám így értékelt: – Az utolsó Bozsik Torna volt a mai ebben a szezonban. Annyi volt a kérésem a srácokhoz, hogy élvezzék a játékot és hajtsanak. Jól játszott a csapat, és végre nyertünk is. Kicsit több szerencsével még jobb eredményeket tudtunk volna elérni, de így is teljes mértékben büszke vagyok a srácokra!

Szerző: KLC/kecskemetilc.hu