Döntetlennel kezdett Bács megye

Két végső győzelemre is esélyes csapat találkozott.

Szombat délelőtt 11:00-kor megkezdte szereplését a Bács-Kiskun megyei amatőr válogatott Füzesgyarmaton. A regionális torna első mérkőzésén Pest megye volt az ellenfél, így két olyan csapat találkozott, akik a végső győzelemre is esélyesek lehetnek.

A találkozó ennek szellemében is kezdődött, láthatóan tisztelte egymást a két csapat. Az első percekben közel járt Bács megye a gólhoz, egy oldalszabadrúgás után sikerült megcsúsztatni a labdát, a hosszún centikkel maradt le az egyedül berobbanó Lajos. A labdabiztos Pest megye némi labdabirtoklási fölényt tudott ezt követően kiharcolni, de ez csak meddő fölénnyel párosult, játékból nem igazán tudtak veszélyt okozni, bár Urlaubernek egy alkalommal ki kellett lépnie, hogy Molnár ne tudjon nagyobb helyzetbe kerülni. A második félidőben mindkét csapat ráérzett arra, hogy egy gólnak nagyon nagy jelentősége lehet, ezért igyekeztek is aktívan tenni. Urlaubernek egy hatalmas bravúrt kellett bemutatnia, egy megpattanó lövést tolt ki, míg a másik oldalon Dotyicza és Szabó lövése okozott veszélyt. A hajrában mindkét csapat előtt adódott meccslabda, előbb Kitl lőtt mellé 16-ról, majd a másik oldalon Molnár tüzelt ballal a hosszú mellé, majd a lefújás előtt Varga tesztelte a kapust éles szögből. Gól nem született, a döntetlen a játék képe alapján igazságos eredmény.

Bács megye – Pest megye 0-0 (0-0)

Jegyzőkönyv itt!

Vanó Sándor: Úgy gondolom, hogy mindkét csapat odatette magát, reális eredmény született. Amíg tartott a meccs, mindkét együttes győzelemre játszott. Élvezető mérkőzés volt, én maximálisan elégedett vagyok a döntetlennel is. 

Folytatás 15:00-kor Csongrád ellen!

Szerző: KLC/kecskemetilc.hu