Elveszítette utolsó idegenbeli meccsét az U17

„Szembeszélben” kellett játszania a Sajóvölgye otthonában a KLC-nek

Az U17-es kiemelt regionális bajnokság utolsó előtti, 25. fordulójában Putnokra, a Sajóvölgye otthonába látogatott a KLC. A hírös városiak a meccs előtt három ponttal előzték meg ellenfelüket, így győzelem vagy döntetlen esetén pozíciójukat és a távolságot mindenképpen megtartották volna. A találkozót azonban a hazaiak 2–0-ra megnyerték. A Sajóvölgye így pontszámban beérte a kilencedik helyezett KLC-t, ám nem előzte meg a tabellán. A kecskemétiek az utolsó körben a negyedik Szent István SE ellen meccselnek a Széktói Stadionban.

Ozsváth Ferenc nyilatkozata: – Nehéz értékelni a mérkőzést, mert elképesztő részrehajlást tapasztaltam a hazai csapat javára. Kezdődött minden azzal, hogy az ellenfél edzője melegítés előtt megpróbálta megakadályozni, hogy bejárjam a pályát, aztán a játékvezető az első gólnál nagy lesről engedte el a támadót. Úgy éreztem, az első húsz percben egyszerűen nem közelíthettük meg az ellenfél kapuját 30 méterre. A második játékrészben némiképp „enyhült” a nyomás és ekkor már sikerült 5-6 helyzetet kialakítanunk, de ezeket saját hibáink miatt kihagytuk. Mindenkinek gratulálok, hogy méltósággal viseltük a „nehézségeket”. Vicces mérkőzés volt semleges szemmel nézve is.

Sajóvölgye – Kecskeméti LC 2–0 (1–0)

MLSZ Regionális U17, Kiemelt Kelet, 25. forduló
2023. május 20., 12:30
Putnok, Sajóvölgye focisuli – Elek Ákos Utánpótlás Központ

A KLC összeállítása: Zsikla Adrián – Bedics Ákos, Fazekas Tamás Koppány, Zoboki Krisztián Spencer, Kecskeméti Zalán, Rafael Márió András (Kakas Roland 71.), Rácz Kevin, Huszárik Máté (Jakab Máté 57.), Bujdosó Bence, Zoboki Dávid, Somodi László Péter.

Gólszerzők: Czékus Bence Imre (11.), Ádám Lajos Dominik (69.)

Szerző: KLC/kecskemetilc.hu