Felemás őszön van túl női csapatunk

Parti Gyula értékelt.

Minden csapatunk számára véget ért a bajnokság, így az ünnepekhez közeledve rövid értékelésekkel zárjuk az őszi szezont. A férfiak után most a női felnőtt csapattal folytattuk a sort.

Parti Gyula lányai nem kezdték túl jól a szezont, ebben benne volt az is, hogy a koronavírus teljesen felforgatta az ő évüket is. A nyitányon Kerekegyházán kaptunk ki 4-3-ra, majd a Kiskőrös elleni 1-1 után Mórahalmon szenvedtünk 1-0-os vereséget. Ezt két győzelem követte, előbb a Baját vertük meg 7-2-re, majd az Arany Bácska elleni 3-1-es siker következett. Utolsó meccsünket Bácsalmáson már nem tudtuk lejátszani, amennyiben azt sikerrel pótoljuk, abszolút reális esély lesz egy éremszerzésre.

Bár Parti Gyula egyénileg nem emelt ki senkit, Papi Claudia Sylkét mindenképpen meg kell említenünk, hiszen a csapat 14 góljából 6-ot ő szerzett, mellette Sándor Erzsébet jutott el még 3-ig.

Parti Gyula értékelése:

„A bajnokság elején mérsékelt teljesítményt nyújtottunk, ez sajnos nekem is köszönhető. Nem sikerült elég gyakorló mérkőzést játszani a felkészülési időszakban, így nem tudott kialakulni a megfelelő összjáték a csapatrészek között. A harmadik bajnokitól fokozatosan lendültünk játékba, elkezdtek jönni az eredmények, a játék is egyre jobban ment. Sajnos a járvány miatt ekkor véget ért a bajnokság. Számomra is meglepő módon, de annál nagyobb örömömre a lányok rengeteget fejlődtek minden területen. Bár a bajnokságnak vége, december közepéig még heti két alkalommal tartunk edzéseket, ezután pihenő következik. Tavasszal szeretnénk ott folytatni, ahol abbahagytuk, így a bajnokság végén jó helyezést elérni. Kiemelni senkit sem szeretnénk, mert mindenki odaadó és szorgalmas munkát végzett, ezt ezúton is szeretném megköszönni a lányoknak!”

Szerző: KLC/kecskemetilc.hu