Győzelemmel kezdett az U17

Szegeden nyertek.

Elkezdte a bajnokságot a régiós U17-es bajnokságban a Mercedes-KLC. Pap Szabolcs csapata az első meccsét Szegeden nyerte meg 4-1-re.

Szeged-Csanád GA – Mercedes-KLC 1-4

Pap Szabolcs: A mérkőzés elején kapkodva, idegesen kezdtünk, amit az első bajnoki rovására írok, de a gól megnyugtatta a csapatot. A félidő közepétől már tudtuk a saját játékunkat játszani. A szünetre kétgólos előnnyel mentünk be. A második félidőben próbált nyomást gyakorolni ránk a Grosics Akadémia, de igazi helyzetig nem jutottak el, az utolsó 10 percben pedig egy szép támadásból le is tudtuk zárni a meccset. Gratulálok a csapatnak a megérdemelt sikerhez, mert véleményem szerint innen nem sok csapat fog három ponttal távozni.

Szerző: KLC/kecskemetilc.hu