Kölyökliga és Bozsik-program élményeivel gazdagodott három korosztály

Jól teljesítettek. 

Három korosztályos csapatunk is Bozsik-programon, illetve Kölyökligán vett részt vegyesen. 

Parti Gábor (U11): – Kölyökliga csapatunk két győzelmet szerzett, nagyon jól futballoztak a srácok mindkét mérkőzésen. Az első meccs ráadásul ki-ki meccs volt, amit akár nagy gólkülönbséggel is nyerhettünk volna. Ez a meccs sokat kivett belőlünk, a második meccsen kicsit érződött is, de végül a meccs végkifejlete magabiztosabb volt. Ezzel a 9 csapatos csoport 3. helyén végeztünk, tavasszal a felsőházban folytatjuk szereplésünket. Ezután gyorsan átutaztunk Újpestről Mátyásföldre az Ikarus pályájára, ahol a második meccsbe kapcsolódott be pár játékos a Bozsik tornán. Remekül helyt álltunk, mindenkinek megköszöntem a részvételt, főleg az U10-ből jött játékosoknak. Érdekes, hogy mindig változnak a szabályok, jelen esetben a pálya mérete volt sokkal kisebb mint az előírt, ezért kicsit inkább rögbire hasonlítottak a meccsek. Küzdöttünk-hajtottunk, a pálya mérete miatt foci nem tudott kialakulni.

Kovács András (U9): – Utolsó őszi Bozsik fesztiválon szép napsütéses időben két csapattal képviseltük U9-es csoportunkat. Ezúttal is voltak új játékosok, akik először „Bozsikoztak” a KLC színeiben. Mindenki végig lelkesen játszott; volt, aki meccs közben összeszedett apró sérülések ellenére is folytatta a játékot. Számos gólt ért el több játékosunk nemcsak a négykapus játék során, hanem az öt az öt elleni kétkapus mérkőzéseken is. Csapataink pályán mutatott ügyes megoldásaik mellett meg kell jegyeznem a gyerekek pályán kívüli kitűnő viselkedését is. A fesztivál végén elismerő oklevélben részesült Meddeb Adel, és Szivák Richárd. Következő időszakban folytatjuk a gyakorlásokat, remélem tavasszal a folytatásban még több új játékosnak adhatok majd játéklehetőséget a fesztiválokon.    

Játékosok: Balog Ádám, Babkovits Gellért, Csuka Zoltán, Gyurik István, Korcsog Gábor, Meddeb Adel, Nedelkovics Milos, Okoro Kamsiyochi, Schóber Zalán, Szivák Richárd  

Péntek József (U10): – Szuperek voltak a srácok. Azzal, hogy Fülei és Szabó játéka magabiztosabbá vált, azzal a csapatunkat sikerült stabilizálni, mindenki ellen veszélyessé váltunk a Kölyökligában. Mostani fordulóban a Mészöly Focisuli ellen kezdünk, akik korán vezetést szereztek, viszont szerencsére gyorsan tudatosult a gyerekekben a veszély és nagy erőket mozgattunk meg az egyenlítését. Kihagyott büntetőig és két kapufáig jutottunk ebben a félidőben. Szünetben biztattam a srácokat, hogy ugyanilyen támadó focival előbb utóbb gólt fognak rúgni. Hatalmas elánnal kezdtek és berámoltak három gólt, ezzel megnyerve a mérkőzést. Másik mérkőzésünket a Balassagyarmat Palóc Farkasok csapata ellen vívtuk. Eddigi eredményeik alapján a második helyen álltak a tabellán, nagy mezőnyjáték folyt a pályán, kicsit lehettünk volna pontosabbak az összjátékban, viszont a védekezésünk rendben volt és a lehetőségekkel jól gazdálkodva mi rúgtunk két gólt, ezzel megnyerve ezt a mérkőzést is. Szuperek a srácok, ismét kialakult egy csapat. 

Szerző: KLC/kecskemetilc.hu