Megérdemelt siker a Kerekegyháza ellen

Háromszor vettük be a kaput.

Megye I-es csapatunk szombaton a Kerekegyházát fogadta hazai környezetben. Helyzeteinkkel jobban sáfárkodtunk, így megérdemelt győzelmet arattunk.

A találkozó gyors góllal indult, a 9. percben egy bedobás után Varga fordult kapura a tizenhatos csücskétől, néhány érintés után ballal lőtt is, Piránszki nem tudott védeni (1-0). A folytatásban is a kecskeméti akarat érvényesült a pályán, fölényben futballoztunk, de ezt nem követte újabb gól. Bő félóra után a Kerekegyháza is életjeleket adott, Pécsinek volt egy ígéretes fejes, illetve Gáspárnak egy életerős átlövése, de szünetig már nem változott az eredmény. Fordulás után inkább a mezőnyharc dominált, de a Kerekegyháza a 67. percben nagyon közel került az egyenlítéshez, Szőke azonban néhány méterről fölé fejelte Kovrig szögletét. Alig három perccel később Szász is helyzetbe került, de egy jobbról érkező beadást végül kapásból fölé lőtt. A végére kinyíltak a vendégek, amit viszont mi kegyetlenül kihasználtunk, a 73. percben Gaál tört kapura egyedül, s bár lövését még védte a kapus, a kipattanót Szedmák belőtte (2-0). A három pont sorsa négy perccel később végérvényesen eldőlt, ekkor Szűcs lapos beadására Bozsik érkezett a hosszún egyedül (3-0). A vendégeknek a szépítés azért összejött a hosszabbításban, Supka szerezte meg a becsületgólt (3-1).

Kecskeméti LC – Kerekegyházi SE 3-1 (1-0)

V.: Kis Máté (Burzon Márk, Dobó Attila)

KLC: Berta – Csordás (Keresztes 27.), Balázs, S. Juhász, Varga (Tóth A. 85.), Patvaros, Szedmák, Szűcs (Ónodi 83.), Kőrös, Bozsik (Kovács D. 83.), Gaál (Tóth K. 77.). 

KSE: Piránszki – Kovrig, Farkas, Malecz, Pécsi (Cseh 46.), Bashiri-Shahroodi (Kunsági 83.), Supka, Csertek (Szőke 61.), Gáspár (Sörös 78.), Szász, Treiber.

Gólszerzők: Varga (8.), Szedmák (73.), Bozsik (77.) ill. Supka (92.)

Sárga lap: Szűcs (80.) ill. Csertek (18.), Pécsi (29.), Farkas (45.)

Nagy Lajos, a Kecskeméti LC vezetőedzője: - Nagyon meglátszott a teljesítményünkön, hogy három hete nem játszottunk mérkőzést. Közepes játékkal tudtunk nyerni, de érzésem szerint megérdemelten, így örülök a győzelemnek. Kevés helyzet volt mindkét oldalon, de mi belőttük ezeket, ellenfelünk viszont nem, ez döntött a javunkra. Csapatomnak gratulálok, a Kerekegyházának sok sikert kívánok!

Kovrig Ákos, a Kerekegyházi SE játékos-edzője: - Úgy gondolom, hogy egyenrangú partnerei voltunk az ellenfélnek, de kaptunk az elején egy potyagólt, majd a végén kétszer lekontráztak minket. Folyamatosan a szimpatikus vesztes szerepe jut nekünk, de pontokat nem tudunk szerezni, ehhez sokkal többet kéne tennie a játékosaimnak. Mezőnyben nem futballoztunk rosszul, a második félidő első felében a KLC nem is tudott kijönni a szorításunkból, de helyzeteket kevésbé tudtunk kialakítani. Ez kevés a megyei futballban, illetve hatalmas problémánk is. Gratulálok a KLC-nek, nekünk viszont fel kell szívnunk magunkat a hátralévő mérkőzésekre, mert ez a hozzáállás kevés lesz!

Szerző: KLC/kecskemetilc.hu